zsempet

Azok ott hattyúk?

by zsempet

Az asszonynak nincs hangja, krónikus gyulladásban van neki, szegény, az orvosok sem tudnak mit kezdeni vele. Az asztrológusa azt mondja, ki kéne kiabálnia magából mindent, és akkor visszajönne a hangja, mire ő azt válaszolja, ha ilyen könnyen menne, és legyint hozzá, mire az asztrológus is bólogat, hogy hát igen a mérleg miatt ez nagyon nehéz.
Aztán hazamegy a kis kocsijával, amit a férje vett neki, és elkészíti a vacsorát, ő mindig készíti, nem főzi vagy csinálja, hanem elkészíti, hogy aztán már csak mikrózni kell, ha a férje megérkezik. Aztán leül a gép elé, és megnézi a barátnője unokáiról azt az albumot a facebookon, amit pár napja félbe kellett hagynia.
Új fényképet töltött föl az unokája, ezt betetszikeli, az előzőt nem tetszikelte, mondta a fia, hogy nem szabad mindet, neki is szólt az unokája, hogy ne csinálja ezt, mert le fogja tiltani. Megint a barátaival ivott a gyerek, nem is ő csinálta talán a képet, de ehhez ő nem ért, csak feldobja neki a facebook, hát akkor megnézheti.
Gondolkodik, hogy mit csináljon. Minden tiszta, nincs mosnivaló sem. Mindjárt megérkezik a férje. Arra gondol, hogy mi lenne, ha belevágná a nagykést. Hogy vajon elég erős-e hozzá. Lehet, hogy két kézzel kéne fognia. Az elején biztosan nehéz, de utána könnyen becsúszik.

Advertisements

by zsempet

Volt olyan is, hogy összetörte a szíved egy csávó, mert észre sem vette a feltűzött hajad alatt a nyakad, nem tudta, milyen volt szőkeséged és igazából nem is érdekelte, de ezt nem vallotta volna be a világért sem, annyira jól esett neki, hogy tetszik neked.

A zakója tetszett, meg a zenéje, meg a fogai, semmi más. Kicsit a bőre. De annyira zavarbaejtett az, hogy nem őrül meg érted, hogy úgy érezted, hirtelen felesleges lett minden, amit addig éltél. Még szerencse, hogy akkor még alig éltél valamit, ez volt az egyik első iskola. Még nem voltál előkelő. Még nem voltál fenséges. Még nem voltál elérhetetlen sem. Csak gyönyörű voltál, és gondterhelt néha, és iszonyúan felnőtt.

A szíved azonban összetört hetekre, és el kellett menned Brightonba a tengerpartra sírva, mezítláb tapodni a jéghideg kavicsokat. Aztán egy telefonfülkéből felhívtad az egyik szóba sem jön férfit, és megbeszéltél egy vacsorát vele. Úgy döntöttél, hogy a fekete ruhádat veszed fel.

by zsempet

Lesz majd olyan, hogy elmondom, hogy én csak majdnem tíz órakor, mert előtte nyolcra vittem a gyereket előkészítőre és utána visszafeküdtem és figyeltem, ahogy a kezem abbahagyja a tapintást, de az agyam még nem álmodik, és amikor az instagrammon megláttam a píszjellé alakított Eiffel tornynokat, tudtam, hogy valami nagy baj van, és megnéztem a híreket és elsírtam magam, mert éreztem, ahogy megváltozott a világ, éreztem, ahogy a szabadság, a saját szabadságom, nem kap levegőt mert gyomorszájon rúgták.
Nem tudom pontosan, mi lesz, amikor ezt majd mondom. Remélem, lesz levegő.

by zsempet

Erlend, a norvég autómentős a hidraulika Mozartja. Kovács ezt leírván erőteljesen fújt egyet, és elégedetten pislogott hármat. Kovács egész nap fura szagúnak érezte magát, és a nemrég frissen jelentkező térdfájdalmát próbálta ideges, morzsolgató dörzsöléssel meggyógyítani. Délután Kovács leült a munkahelyén egy kanapéra és azt mormolta magában, hogy hagyja abba a hisztériát, nincs infarktusa.

Kovácsné szerint Kovács túldramatizálja a dolgokat. Kovács szerint Kovácsné hülye és nem tudja, hogy mindenki meghal. Erlend két éve és hat napja nem ivott egy kortyot sem. Írta le Kovács, és ivott egy korty bio-csalánteát.

by zsempet

Olyan is volt, hogy egyenesen a lovardából értél haza piros pufimellényben, feltűzött hajadban a szőke sokszínű csíkjaival, bőrcsizmában, válladon a kosárban a hazafelé vásárolt karfiol és vastagfalú paprika mert épp egy újfajta csodadiétáról olvastál lovaglás előtt reggel, a kocsikulcs és a lakáskulcs épp szerelmeskedtek az egykezedben.

A régi barát az alagsori lépcső fölötti alacsony korláton ült felhúzott lábbal, és téged nézett. Több, mint egy éve nem láttad, nem is gondoltál rá, de tudtad, hogy nemsoká az izzadságodat fogja szagolgatni, miközben recsegve tépi rólad a lovaglóruhád, miközben még kíváncsian gurul ki a padlóra zuhant kosárból a karfiol.

Együtt vártátok te és a régi barát, hogy ki szólal meg először. Aztán te felléptél a három lépcsőn az ajtóhoz, a zárba dugtad a kulcsot, és azt mondtad:

– Jöhetsz.

by zsempet

Értesítést kapsz róla, hogy összevesztem Györgyivel a fán, de aztán megbékélt, csak hajnalban nem szabad elfelejtenem felírni a fatelepek telefonszámait.
Tudatom továbbá, hogy megcsináltam minden itthoni melót, megettük a levest, pirítottam bele bacont, és rád gondoltam közben, meg a macskára, hogy szegény miért nem szereti a levest. Áron előbb tudta a válaszokat, mint a vetélkedők a vetélkedőkben. Én nem figyeltem, de csak tagadásból.
Azt is el fogod olvasni reggel, hogy mindjárt lefekszem, de előbb kelek nálad, és már rég a bringán fázok majd, amikor te nyújtózol mint egy másnapos gimis briósra és tejeskávéra várva májusi szombat délelőtt, a visszhangzóra vaxolt parkettán. De aztán elviszed a kocsimat gumishoz, amitől a Volvó dorombolni fog mint a macska, ahogy csak a te álmos simmantásaidra tud hajnali félhárom és reggel öt között bármikor.

by zsempet

A poloskák az új macskák, úgy ülnek az álladra, ahogy a macskák az öledbe. Vagy pöckölöd körömmel, vagy hozzá sem érsz. Tegnap lemostam egyet a mosdókagyló lefolyóján, kicsit lelkifurdalt a gyilkosság, de nem nagyon. Pár perc múlva visszamentem a fürdőszobába és ott ült a lefolyó mellett felháborodott arccal. Újra lemostam, forróval, sokáig. Most már kint ül a csatornánál valahol.

by zsempet

Nem az iroda vagy, nem a kocsi, nem a gyerek, nem a bocsi, amit ha véletlenül hozzáérsz egy kolléganőd kerek melléhez – mondasz.

Nem te vagy a vágy a gyomrodban, nem te válogatsz a boltban, nem te sírod el magad, ha gond van.

Nem téged csalt meg, nem veled csalt, nem téged gyűlöl, nem te gyűlölöd. Nem a te anyád, nem a te apád, nem te eteted a végén, és nem téged pelenkázott, annak idején.

Nem vagy benne a fában, a széken ülésben, a sóhajban, a mozdulatban, nem te vagy a gondolatban, és nem te vagy sikeres gondolatban. Nem te vagy a fontos, nem te vagy jelentéktelen. Nem vagy a szenvedés sem.

Olyan, mintha sorbanállnának a gondolatok a fejemben, pedig nincsen sor, nincs a fejemnek belseje, és a gondolatokra még azt sem lehet rámondani, hogy azok, amik, mert az a szó, hogy azok, nekilendül, és a semmin átszaladva a kábetűvel beleütközik a szembefalba, és leveri egy kis részen a vakolatot, és aztán anyám lebasz, kisseprűvel fel kell szedni a port, és egy régi, színes plakát takarja majd az egészet.

by zsempet

Jó lenne tudni úszva aludni, menve jönni, jőve lőni, lőve látni, látva lenni. Beküldeni magát előre az embernek, hogy adjon oda neki mindent, amire csak emlékszik és küldje ki az állatot, lenyugtatni a vadat, csapdába kergetni a madarat, hallgatni csiccsegést arany pálcák mögül. Meghajtogatni ezt a képet rozspapírból, és felgyújtani a semmibe. Kivágni egy fát, kijelölni és kitörölni egy verset, megcsinálni mindent, ami a szabaduláshoz kell, körbenézve látni, hogy már régen kint vagyok.

by zsempet

Napok óta az jár a fejemben, ahogy tizenöt évesen dühös voltam a világra télen a zokni nélkül felvett magasszárú téli cipőmbe tűrődő pizsamagatyámban zsugorodó fütyimmel a rohadó családi házunk mellett rohadó sufninak használt kisházban, miközben dobáltam a papírdobozokat, amiket a szüleim három éve nem voltak képesek kipakolni a költözés után.
Aztán feltűnt a vízvezeték-szerelő, és én azt mondtam, hogy maga a vízvezeték-szerelő? Menjen be a házba, mindjárt megmondják, mit kell csinálni! És dobáltam tovább a papírdobozokat dühösen és csak a szemem sarkából láttam, ahogy csodálkozva felhúzza a szemöldökét, hogy egy gyerek hogyan lehet ennyire köcsög, a szemem másik sarkából meg láttam, ahogy az egyik doboz mögül feltűnik a szétfagyott csap és alatta a szétázott ruhásdobozok, amiket összetart a megfagyott jég, a szétmállott dobozból kandikál az ing kockája, de a jég üvege mögött, mintha follpackba lenne csomagolva.
És megfogtam azt a dobozt is és átkúrtam a kisházon át a többi odadobált cuccra és csörrent a ruháról és mállott barna dobozpapírról letörő jéghártya, és kiszabadítottam azt a kurva csapot és besiettem, mert már viszketett, úgy fázott a combom belül.