by zsempet

A sztorik akkor kezdődnek, amikor a tervek borulnak. Ezt magyaráztam a főnökömnek, amikor számon kérte, hogy miért csináltam meg csupán kilenc disznót a hármasban lakó negyvenhétből. Nem mondom, hogy örült ennek a válasznak, de egy halvány mosoly azért átfutott a szája jobb sarkán.

Egy disznót megcsinálni normálisan amúgy körülbelül két és fél perc. Odamész a szódásszifonnal és a lavórral. Belépsz a ketrecbe, az eu szabályozás által a négy disznónak előírt háromszor három méteres térbe, és kinézed az első állatot. Leteszed a szerszámaidat, ráugrasz, odanyúlsz a szifonért és a lavórért, a szifont belenyomod a húgycsövébe, és belespriccelsz egy kis szódát. Ettől automatikusan megindula húgysugár, meg visít is az állat, és már csak annyi a dolgod, hogy időben odatartsd a lavórt, vagyis elkapd  pisa javát. Az így felfogott folyadékból már ki tudod merni a steril edénybe a szükséges mennyiségű mintafolyadékot, amit a hatósági vizsgálathoz hétfőn le kell adni.

Na nekem két ilyen ketrec lett meg. Pedig mind a húsz tervbe volt véve.

A főnököm amúgy aranyérmes főnök lenne, ha az agronómusok között lenne díjazás. Egy agronómus-kiállítás, ahol a legszebb példányok érmet kapnak. Előtte mondjuk szívesen részt vennék a főnököm felkészítésében, ahol pucéran vezetgetjük egy fűrészporral felszórt kis téren körbe-körbe, miközben olyanokat mondunk, hogy „azért a fara lehetne hegyesebb”.

Szóval ez az agrármérnök igazából festő volt, és tulajdonképpen leszarta a rábízott disznókat. Jackson Pollock utánérzéseket pingált részegen minden hétvégén a felesége apjának tulajdonát képező garázsban, és a maradék szabadidejében feljárt a fővárosba kiállításmegnyitókra. Nem volt túl boldog, de ez inkább az oktatási rendszer és a szülei hibája volt, nem az övé, mégis ő szenvedett tőle a legtöbbet.

Én egyike voltam annak a kevés embernek, akinek egyszer megmutatta a képeit, és meg is próbálta magyarázni őket. Nem sokan voltunk így a faluban. Nem is éreztem magam jól, hogy így cserbenhagyom. Az egészségügyi ellenőrzés, amire a húgyminták kellettek elsősorban az ő állását fenyegette. De nem volt más választásom.

Kénytelen voltam cserbenhagyni a festőművész főnökömet, mert lett egy költőnő szerelmem, ami egy magamfajta, disznópisától pirosra csípett kezű agrármunkásnak nem ritkán adódik az életében. A költőnővel pedig a péntek esténk délután négykor kezdődött – közvetlenül azután, hogy megígértem a főnökömnek, hogy szombat délutánig minden minta a hűtőben lesz az agronómusirodában – és másnap délelőtt tizenegykor ért véget a telep végében a szalmakazalban. A tűt a szénakazalban mondás átváltozott nadrágot a szalmakazalbanná.

De ezt mind nem mondtam el neki, csak néztem rá kicsit bánatos félmosollyal, miközben megkérdezte, hogy jó, de akkor mi a sztori.

Advertisements