by zsempet

A folyóúszásban az a legmeglepőbb, mennyire elnyúlik az egész. Nem időben, hanem térben. Leginkább olyan, mint egy rágó, amit kifelé húzol a szádból, és egyre vékonyodva elkezdi elveszteni a tartását és esik lefelé, azzal fenyegetve, hogy elszakad.
A folyóúszás ebből következően olyan úszás, amit az elkezdése után nem nagyon akarsz abbahagyni. Mert olyan kellemesen és lustán nyúlik. Szinte magától.
Ha eltávolodsz a parttól egyszercsak megáll a víz. Itt még visz, de egy tempóval később már áll. És onnantól fogva csak ahhoz képest vagy gyors, hogy az előbb hol voltál a vízben. És ekkor elkezdhetsz szembe úszni az árral.
A vizek úgy jönnek egymás után, ahogy az évgyűrűk a fán. Minden méterrel fiatalabb vízbe érsz. Több héttel korábbi vizekre is bukkanhatsz, ha eleget úszol árral szemben. Nem is kell hozzá sietni. Kijössz a túlparton és ott vagy mondjuk két héttel korábban.
Megtörölközöl, leveszed a vizes gatyádat, rácsavarod a kavicsokra. Üveges vízzel lemosod magadról a dzsuvát. Felöltözöl. Ránézel a telefonodra, látod, hogy még van egy kis időd addig az időpontig, amikor elküldted azt a végzetes mondatot sms-ben két héttel korábban, megúsztad.
A ruhád tapad kicsit, mert nedves és puha a bőröd. Alkonyodik, kicsit fázol. Vizes a hajad, kezd hűlni. Leülsz a kavicsos fövenyre. Rágyújtasz mondjuk egy cigire is, mert jönnek a szúnyogok. Újra megnézed a telefonod. Mindjárt annyi az idő. Szívsz a cigiből. Nézed a folyót. Elgondolkozol azon, hogy hú, most tényleg visszajöttél az időben. Kemény. Megcsináltad. Vagyis a folyó. Aztán lenézel a telefonodra, kinyitod az sms-eket, megkeresed a nevet, megfogalmazod a végzetes mondatot, és elküldöd. Nembaj, gondolod. Jó volt ez az úszás.

Advertisements