by zsempet

A szentjánosbogarakat úgy kell nézni, hogy közben megpróbálsz nem pont ránézni egyre sem, mert ha ránézel, akkor bogárszerűvé változik és eltűnik. Ha csak úgy nézel valamerre, akkor hamar felbátorodnak és egyre sűrűbben húzzák a csíkokat az estébe. Alapvetően nem repülnek, ez elég egyértelmű, semmi repülésszerű nincs abban, ahogy a levegőben vannak, olyanok inkább, mintha fura légáramlatok vinnék őket mindenfelé. Olyanok, mintha nem is lennének. Ha köztük vagy, azt gondolod egy idő után, hogy a nyáresti ég, ami még fél tizenegykor is világos, a minden szentjánosbogár ősöregapjának a világító hasa, és mindjárt megmozdul, hogy odarepüljön a Balatonhoz, ami egy nőstény szentjánosbogár, és jól megkúrja. Lesz belőle egy lárva, az lesz Magyarország. Két évig kukacozik és levelet eszik, vagy a földben tömi magába a rothadást, és aztán kikel, és tíz napig él. Felszáll a levegőbe, világítani fog a hasán Budapest, keresi a nőstény példányt, a többi ország irigykedve nézi majd, hogy világít az az országbogár, milyen jó neki, Magyarország meg feszít majd, hogy már nem pete és nem lárva, hanem világítós bogár. A nép rajta tüzijátékozni fog, és aztán megpróbálják megmondani neki, hogy merre repüljön, mert mind jobban fogja tudni, merre van a legközelebbi nőstény. De Magyarország a saját feje után megy. El is fárad, és észre sem veszi, hogy felszállt egy színpadra, ahol épp a Szentivánéji álmot adják elő. Ott kavarog a színpadon, a nézők mutogatnak is, hogy itt van egy valódi tündér, amikor a színész, akinek a fülénél Magyarország szállogat, hirtelen a szívéhez kap és meghal. Közben arra gondol még egy utolsót, hogy nahát, pont ezen a napon, pont ebben a darabban, micsoda dolog ez. Magyarország látja, hogy a színész a színpadon fekszik, és az emberek felrohannak hozzá segíteni, amikor hirtelen megcsapja valami szél, és a halott lelke beléköltözik. Fura érzés, leginkább sírnia kell tőle, ezért Magyarország, a szentjánosbogár felnéz az apjára, az égre, és lenéz az anyjára, a Balatonra, és azt mondja: Drága apám és anyám! Hát még meg se köszöntem, hogy nem voltam árva lárva! Gyertek, ölelkezzünk! És elindul az apja felé, és többet nem áll meg sose.

Advertisements