by zsempet

Reggel sorbanálltam a tejeskávéért, és a soromra várva elfordítottam a fejem, kicsit lefelé néztem, mintha robot lennék, aki egy pillanatra energiatakarékos üzemmódba helyezte magát, amivel jár egy bizonyos fejtartás, és közben mindenki a sorban mondta egymásnak, hogy szép napot, amitől egy kicsit mindig ideges leszek; és egy lány pedig sokszor bocsánatot kért, és kiöntötte a bukszájából az összes aprót, és a sok pénz nagyon hangos csörgéssel esett a műanyagtálkába (mindig gondolkodom rajta, hogy ezeket úgy veszik a kávézósok, boltosok, jegyárusok, nemzeti dohányboltosok, vagy sose fizettek érte, mert a területi képviselő hozta őket, bár ő is tudja, hogy az emberek már észresem veszik a benne levő reklámot), de még ettől sem rezzentem össze és jöttem ki a robotom alvó módjából, hanem néztem balra le a németes, hidegen mérnöki, kicsit minimalista irodaház kőpadlójára, amin épp egy jókora pók igyekezett a négyzetalakú lapokon a kávéspult felé.

Advertisements