by zsempet

Reggel a Margithídon ment előttem egy lány, akinek a szoknyáját úgy fújta fel a szél, mint valami paplanernyőt. Nagy, világos színű selyembuborékban volt az az ülés és fenék. Néha megigazította, de úgy tűnt, csak azért, hogy nagyobb és pufibb legyen a buborék. Mint valami második világháborús partraszálló izé. Körülötte fekszenek a sebesültek és kiabálnak, hogy szanitéc, szanitéc, és közben ujjaik közül spriccel a világospiros artériás vér, és a sebesült meg kiabál, hogy anyu, anyukám! És a kiégett öreg őrmester sercint a homokra és így szól: na jól van emberek! Nyírjunk ki néhány rohadt fritzet!

Advertisements