by zsempet

Reggel reggeli, este vacsora teljesen rendesen, mondjuk ma grissini volt a vacsora gyümölcsjoghurttal meg rukkolás szalszával, amíg egy tunkolásnyi rukkola bele nem plöttyent a joghurtba miközben egy kamion mögül indexeltem kifelé. A gyerek meg lényegében három magnumot evett, mert a bevásárlóközpontban kikönyörgött egy négydarabost, hogy ez most le van árazva én meg nevelési célzattam pozitív visszajeleztem. Végülis kettőtízért három magnum jó biznisz, nem kérdeztem, kell-e hányni, ő meg nem mondta. Kettőtízért a hülyének is ugye.

Aztán elaludt hátul, megérkeztünk, és én kidobtam a valószínűleg fossá olvadt negyedik magnumot, átültettem a csomagokat előre, és befeküdtem a gyerek mellé hátra.

 

Az olaszok a városban mindig majdnem nekünk jönnek, az autópályán meg lassúak, a boltokban a bokánknak tolják a kocsijukat és állandóan belénkütköznek a vállukkal ezért az Áron elkezdett olaszozni, vagyis cikkcakkban szaladni és kiabálva majdnem nekimenni az embereknek, amire én elkezdtem ilyen húzkodva röhögni nagyon hangosan, mire az Áron elkezdett elszaladni tőlem és közben azt kiabálta, hogy nem ismerem! Nem ismerem! Aztán tizenöt percig válogattunk a sajtkrémek között.

 

Írtam kilenc cédét, de empéháromban írtam rájuk a számokat véletlenül, ezért egy hete három Greenday albumot és egy régi írott válogatást hallgatunk. Mindegyik lemezen pontosan tudom, hogy az Áron melyik számot fogja átugorni.

 

Itt a soundtrack:

The Magnetic Fields – I Think I Need A New Heart

Alt-J – Fitzpleasure

Alabama Shakes – Always Alright

Alt-J – Taro

Bonobo – Cirrus

Bonobo – Ten Tigers

Bob Dylan, Johnny Cash etc – Girl from the North Country

Daft Punk – Get Lucky

Nirvana – Come As You Are

Daft Punk – Doin It Right

Foxygen – San Francisco

Eagles of Death Metal – Now I’m a Fool

Gus Gus – Arabian Horse

The Hives – Come On!

Foals – My Number

Massive Attack – Babel

Russian Red – Cigarretes

Mickey3D – Je M’apelle Joseph

The xx – Tides

 

Grazie arrivederci ciao, mondjuk, ha elindulunk valahonnan és uno due tre quattro mondjuk, meg angolul, hogy miből annyit. Meg mondjuk magyarul, mert leszarjuk és nagyon nem szeretnénk olyanok lenni, mint az amerikaiak. Vannak amerikaiak, akik tökéletesen beszélnek olaszul, de olyanok se szeretnénk lenni. Angolok lennénk, de azt meg ők nem szeretnék. Németek is lennénk, azt ők is szeretnék, de sajnos nem lennénk rá képesek. A franciákat és a spanyolokat nem értjük, hogy mit keresnek itt. Amúgy magyarok lennénk a leginkább. Ezért is mondjuk úgy. Meg mert leszarjuk.

 

Jó érzés, hogy félt és mindig szól, hogy vigyázz autó a kisutcás helyeken, ahol nincs járda és jön az autó. Mondtam neki, hogy így is mozgássérült vagyok, ilyenkor az ember nem szokott mégegyszer megsérülni, mire rámkiabált, hogy nem vagy mozgássérült, mire nagyon elszégyelltem magam.

Ő tökéletesen képtelen az önsajnálatra és ebbe én úgy dörgölöm bele magam, mint a vadászkutya a döglött halba. Persze próbálkozok, évek fosgerincű gyengesége nem múlik pillanatok alatt el, de olyan ritmusérzékkel torkol le, ahogy a jobboldalon felfelé menet lépést vált beadás előtt, két hátvédet is átverve bármilyen kontakt vagy csel nélkül, amitől egy pillanatra a csapat többi szülője is visszatartja a lélegzetét, nem csak én.

 

Ma messze parkoltunk és sokat mentünk. Áron türelmesen bevár mindig, de ha látja, hogy tudnék gyorsabban is menni, akkor szól, hogy gyerünk. Kutyagoltunk kifelé a belvárosból és fájt a lábam, de ha nyögtem rám szólt. Mondta, hogy akkor üljünk le pihenni, le is ültünk a járda szélére, mondta, hogy a lábam ne tegyem a fehér vonalon kívülre, ott mennek az autók. Aztán megkérdezte, hogy elég volt-e, mondtam, hogy igen, és ő vette fel a táskát, bár nehéz volt neki és ment előttem. És ha sóhajtottam, úgy kérdezte meg, hogy mi van, hogy az első után tényleg visszatartottam, nem sajnáltattam magam.

Mentem a kis háta mögött a dögmelegben, próbáltam nem bicegni, mert az rosszat tesz és megalázónak is érzem nagyon. Minden lépés fájt és kakilni is kellett és melegem is volt, de nem szóltam, hogy ő ne feszüljön és egyszercsak rájöttem, hogy eközött és a pár óra alatt lenyomott teljesítménytúrák vagy hosszú futások között nincsen semmi különbség. Azokat mégis önként csináltam, és azt hittem erős vagyok. És megint rájöttem, mekkora egy fasz voltam én.

 

Olaszország a mi Amerikánk. Átszeljük hosszában és csak arra gondolunk közben, hogy lent Délen valami klassz dolog vár ránk. Háromdecis dobozos sörök, ágyazás a kocsiban, evő- és alvóhely keresés. Zen. A Zen és az apanevelés művészete.

Ma sóhajtottam, megkérdezte, hogy mi a baj! Az neki rossz, ha nekem bajom van. Amúgy bármit megtesz, bárhova eljön velem, bármire képes (ma délután hatkor ettünk másodszor, akkor sem normális ételt), de ha bajom van, azt nem tűri. Mit sóhajtozol? Csak eszembe jutott valami otthoni dolog. Hát jusson eszedbe csendben!

 

Itt van az ma útizene:

The White Stripes – Seven Nation Army

The Anti-Nowhere League – Woman

The All Seeing I – Beat goes on

The Black Keys – Sinister Kid

The White Stripes – Hotel Yorba

Soko – Take My Heart

The White Stripes – Ball and Biscuit

Telepopmusic – Breathe

Tankcsapda – Fiúk ölébe a lányok

The White Stripes – Jolene

Suzanne Vega – Caramel

Beirut – Postcards from Italy

Amorf Ördögök – Dunántúli sláger

Nirvana – All Apologies (unplugged)

Seu Jorge – Five Years

The Kinks – Powerman

David Bowie – Queen Bitch

The White Stripes – The Hardest Button To Button

 

Az út simogat. Ha sokat mész és mész és mész és mész és mész és mész és mész akkor az útból mantra lesz. Mi mostanra szakadtunk el és lett az út az otthonunk. Úgy két napja már nincs útiterv, cél, vagy szándék. Mindketten egyértelműen azt élvezzük a legjobban az egészben, ahogy alakul. Ahogy mindketten benne vagyunk, ahogy elfogadjuk a másikat, ahogy figyelünk. Egymást élvezzük és azt, hogy egy olyan dolgot csinálunk, aminek nem kell, hogy vége legyen.

A járásnak örülünk, nem a sétának.

 

Reggel nyolc körül egy parkolóban ébredtünk, mellettünk egy lakóautó, a két lakó percenként kijött cigizni. Spanyolok voltak, megkérdezték, hogy hollandok vagyunk-e, mondtam, hogy Ungria, mondták, hogy aha. Aztán a csávó elővett egy kisüveges sört és elkezdett inni.

 

Pár percenként változnak a szabályok. Nem szabad, hogy elérje a lábadat a fehér hab, de oda kell szaladni a hullám előtt a szélére és onnan kell jó tempóban visszalépegetni. Fel kell dobnod a labdát úgy, hogy tudjak vele ollózni! (Hanyattkúrja magát a vízben és úgy rúg a labdába.) Dobáljuk a labdát egymásnak! Ütögessük a labdát egymásnak! (Ez nagyon jó.) Dobjuk úgy a labdát, hogy egyet pattanjon egy hullámon! Dobd a labdát, hogy tudja vetődni érte! dobjuk úgy a labdát, hogy fel az égig és el kell kapni lefelé jövet! Dobd úgy a labdát, hogy vissza tudjam passzolni a kezedbe egy rúgással!

És akkor még vannak a játékok a hullámokkal. Meg a pingpong.

 

Advertisements