Kullancsokat ölök a mankómmal a bejárati ajtó előtti

by zsempet

Kullancsokat ölök a mankómmal a bejárati ajtó előtti simított betonon. Reggel van, alsónadrágban vagyok, pisilni kell. Egy hosszú gaz nőtt ki a beton szélén, mintha satírozva lenne itt-ott úgy lepik foltokban a tetvek.
A macskák a reggelijükért antennáznak a farkukkal, kinyitom a számat és mondom, mindjárt lesz étel, de egy másik ember beszél, a hang sem az enyém, a szándék sem, a jelentést sem értem és a jelölőt sem. Leülök, kinyitom a mellem és besétálok a folyosón ami elnyúlik tőlem – ha a lakás külső falának vetem a hátam – egészen a Balatonig.
Ott egy földút, balra föl egy lépcső, deszkák a földben, rajtuk fű, és a lépcső tetején egy ház, nagy ablakokkal. Bent bőrfotelek a nyolcvanas évekből. Domus dizájn, a sarkokon lakkozott fa lóg ki. Az egyikben ott ül egy szakállas faszi meztelenül, és amikor belépek reccsenőset fingik, segge bőre cuppan, és felröhög.
Mindjárt lesz étel? szól gúnyosan. Ki mondja? Hát úgy tűnik nem én, válaszolok. Ő néz és mosolyog gúnyosan, és meg állok vele szemben hülyén támaszkodva a mankókra. Aztán leteszem a mankókat és felegyenesedek a bal lábamon állva. Megfogom a bokám, és kihúzom oldalra kinyújtva. Kicsiket rezzennek az izmaim, ahogy tartom magam. Lassan kihúzom a hátam, és felemelem a fejem. A bal kezem a csípőmön. A tekintetem lassan elfordítom balra.
Még sosem volt ilyen szép az egyensúlyállás. Kitartom az öt légzést és visszafordítom a fejem. A férfi nincs sehol. Leeresztem a lábam és lehajolok a mankókért. Mikor visszaérek, adok nekik enni, aztán lemosom a kullancsokból a betonra pukkant régi, barna vért.

Advertisements