Amikor megiszom a fájdalomcsillapítót, érzem, hogy lemegy a

by zsempet

Amikor megiszom a fájdalomcsillapítót, érzem, hogy lemegy a gyomromba. Érzem, hogyan kenődik fel a gyomrom falára miután leért. Érzem a zöld, a piros és a kék molekulákat beolvadni a vérembe a gyomorfalon át. A pirosak valahogy hosszúkásak, a kékek kerekek, a zöldek pedig nagy lapok. Percre pontosan tudom, hogy melyikből mennyi van már bennem és azt is, hogy még mennyi szívódik fel.
Bent a lábam olyan, mint egy erdő. Vagy egy város. Tele van kiálló dolgokkal, meg oszlopokkal, meg vezetékekkel például. Zegzugos kis utcák vannak benne, benyílók és kilógó dolgok. Olyan, mint valami mediterrán kisváros a szűk utcákkal meg a többivel. Kis kertek is vannak nagy, mindent eltakaró fákkal. Ide jönnek be a piros, a kék meg a zöld molekulák. A pirosak rátekerednek dolgokra, például faágakra. A kékek falakon gurigáznak végig és kékre festik őket. A zöldek meg rátapadnak mindenre, mintha beragasztózott plakátok lennének. Plakátborogatás a városfalakon. És amikor az egész lábváros minden felülete be van tapasztva, festve vagy tekerve velük, akkor nem fáj. De vannak a városnak olyan területei, ahova még ők sem jutnak el. Amik kilógnak.

Advertisements