by lucia

A busztól minden nap futok. Kiég a fű már júniusban, amikor csak rajzfilmek mennek az iskola minden tantermében a tévéken és már a káció van a táblán. Futok a szőlőhegyre felfelé, de az elején enyhe az emelkedő. Simogatja a lábam a kiszáradt pöckölős fű, ami mindig beleszúródik a zoknimba, abba a részbe, amelyik kilóg a szandálból a lábujjamnál. A pöckölős, amelyik olyan mint a búza, csak nincsenek magvai, és kis rakétákra szedhető szét.

Télen azért futok, mert hideg van és bár olyankor viszket a tököm, mégis jobb viszketni mint fázni. Viszket mindenem, nem csak a tököm, még a tököm a legjobb, mert tudom vakarni a lábammal minden lépésnél, de aztán elkezd viszketni a hasam, a combom és az rossz. Aztán elmúlik és az jó. Akkor már átmelegedtem és mindjárt jön az izzadás.

Télen sötét is van, de nem félek a sötétben. Csak kicsit. De van bicskám a táskámban, azzal meg tudom védeni magam. Nincs fény a városban túl sok. A legnagyobb főtér, ami nem fővárosban van, tele van bokros, fás részekkel, ahol teljes a sötétség, bár látszanak a megvilágított részek.

Az amerikai filmek jók, meg a francia filmek is jók. A szovjet filmeket meg a cseh meg a magyar meg a lengyel meg a román filmeket nem nézzük meg. Mondjuk azokra jegyet sem kapnánk. A kilencedik sorba kell kérni, mert ott ki lehet nyújtani a lábunkat.

A piacon veszek mandarint egyszer a saját pénzemből. Hetven forintért vettem a bicskámat. Úgy szereztem, hogy visszavittem az üres üvegeket. A szomszéd rámszólt, hogy ne öntsek ki sört a lépcsőházban. Válaszoltam neki, hogy én nem öntök ki semmiféle sört. Közben csöpögött a sör a nagy, mindentbíró szatyor sarkából.

Vívóedzésen meglessük az Emesét az udvar felől a női öltöző ablakából. Tavasszal majdnem smárolok az Ibolyával. A temető végében ott van az a víztorony, amit mindenhonnan látni a városból. A Dávidéknál padlószőnyeg van, meleg, szól az MTV és van Commodore VC 20-asuk. A Györgyiéknél meg Zsófinak jó a szaga és csak három évvel idősebb nálam.

Advertisements