by lucia

Az ingyenes kertmoziban mindenki öreg, fehéredik a hajuk, de már én is vagyok annyira öreg, hogy tudjam, milyenek voltak nyolcvanvalahányban, és, hogy még mindig szoktak szerelmeskedni például, látszik abból, ahogy a férfi térde keresztbe van rakva, a nőnek meg kicsit befelé billen a könyöke, ahogy támaszkodik a kényelmetlen padon.
Ilyenkor a Balatonon voltak a gyerekekkel, némán kellett lenni a níveaszagú szuszogásban, vigyázni kellett a leégés éles határainál fenéktájon, ott a legérzékenyebb – élénkpiros, vakfehér, és sötétfekete – nevezhetjük akár baszózászlónak is. A többit, a sötétvöröset nem nézték, nem is voltak testiek, csak max annyira, mint a kis magyar pornográfia. A szépségük is funkcionális, a hasuk sem a feszítéstől lapos, a mellük sem a melltartótól vagy a szilikontól feszes, a faszuk is csak áll, nem lesz belőle istenség, kegyhely, obeliszk, ahogy a pinájuk is megmaradt pinának, röhögtek is az Illatos kertben a kelyhecskéken meg mézbödönkéken.
Ugyanolyan gyanútlanul tolták bele az éveiket az életükbe, ahogy mi tesszük most. Ugyanolyan meglepetten vették észre, hogy vége van, ahogy mi fogjuk. Lesz, akinek kelleni fog egy infarktus vagy mittudomén, mert minket is simán vinni fog minden fos betegség. És aztán mi is megtaláljuk a jókat, a kertmozit, a hozzáöltözést a korunkhoz, az őszülő, ritkás szeretkezést, a kevesebb, de jobb bort.

Advertisements