by lucia

Leszedtem négy szál virágot az ablak előtt nyíló bokorról, mondjuk ünneplésképp. Az egyik bimbó feslett, a másik szűzies, a harmadik és a negyedik két mérges állat. Ufó állat, alien. Nemsokára lekapcsolom a villanyt a konyhában és akkor megeszik a fűszereket és furán érzik majd magukat és reggel beleköltöznek a testembe és megérzem, hogy ég az ember gyomra fél kiló kurkumától, őrölt köménytől, fekete mustármagtól és csilitől, vagyis mégse, mert átveszik az irányítást és megszűnik a szabad akaratom.

Most, hogy új a lakás és tökéletesen zár minden, olyan, mint a Gárdonyi egri házában a dolgozószoba, amit ő nem kis költségen hangszigeteltetett, mondván, hogy nem tud dolgozni a harangzúgástól meg a város zajától.
Hihetetlen, hogy a hang is tényleg olyan, mint a levegő. Mármint, hogy ahogy a hideg levegőt kizárom, úgy zárom ki a hangokat is. A hideg levegő ellen lehet fűteni, a hangok ellen meg zajt csinálni. A tévé a kályha.
Már csak egy falióra hiányzik ebben a nagy csöndben, hogy az összes rémisztő gyerekkori emlékem visszajöjjön. Még sosem volt ilyen hangos a hűtő a lakásban. Kiskoromban egyszer valami befőttesüvegnek a csavaros kupakja beesett valahogy a hűtő mögé és elképesztő csörgő zajt adott ki, ha ment a hűtő motorja. Taktaktaktaktak. De éles hangon. Mondjuk inkább tektektektektektektek. Szerintem akkor tanultam meg ilyen jól alkalmazkodni. Merthogy az úgy maradt egészen addig, amíg el nem adtuk azt a házat.

Advertisements