by lucia

Olyan berlines ez a fény most. Az autók szélvédőjéről is csak pislog, nem vakít.
Még tizenhét százalék áram van a munkaadóm laptopjában, amit általában az enyémként emlegetek.
Kedves nekem a nő, aki a kávéját a bal kezében tartja. A derekán látszik ahogy a férjében szereti ahogy a férje szereti.
A felhőket kenyték az égre. Ennyel.
A pihék felületet képeznek a bőröd fölött, ami meghúzza a melleid vonalát a bordakosáron. Olyan, mint egy selyemfényű lakk a tested keményfa parkettáján.
Ahogy melegszik az idő gyorsulok a biciklivel, de mindig villan, hogy loccsanna fejem a járdaszegélyen.
Harmadik hete, hogy hétvégén is dolgoznom kell. Tegnap azt hittem, infarktusom lesz. Láttam, ahogy a feszültségtől annyira összeszűkülődnek az ereim, hogy elzsibbad a szívem izma és furán kezd rángani és ettől nem kap elég vért és alig ver, és aztán megáll. Csak rándul már. Abszurd, hogy a szív látja el a szívet vérrel. Miért nincs valami szünetmentes áramkör?
Police-t hallgatok megint.
Még három százalék.

Advertisements