by lucia

Megy persze a pályaszámok bekiabálása, de nagyon nem vészes, mert reggel elindulunk a rendszer másik vége felé, délután meg vissza azt kész. Vagyis tulajdonképpen megkönnyíti a helyzetet az, hogy a végén lakunk az egésznek.
Megint az utolsó napon megy a legjobban, akkorákat ugrom egy-egy jól megválasztott buckával a fordulásoknál, hogy egy fél lélegzetnyit várok a lécem és a hó találkozására. És a végére már várom a jeges részeket is, és szerelmet tudok érezni egy-egy letörés iránt.
A negyedik napon a sípálya már egy város, amiben minden utcához fűz valami romantikus élmény. A magammal való bonyolult, fordulatokkal teli viszony epizódjai ezek az élmények. Mert a síelés kurvára magányos dolog. Amikor a völgy felé fordulsz, tökéletesen egyedül vagy, még ha az előbb járt is a szád. Ha nem így van, valamit rosszul csinálsz.

Advertisements