by lucia

Valamelyik este rákattintottam valamire, ahonnan továbbkerültem valahova és hirtelen találtam egy képsorozatot egy nőről. Szánalmas felvételek, egy nyaralás alatt készülhettek, a távolban egy hegyvonulat, üres homokos tengerpart, az előtérben pedig a nő, ahogy szégyenlősen meztelen és szétrakja a lábát, közte világos színű pamacs. A nő kicsit leégett, az orcája vörös, a haja csimbókos a tengervíztől, a melle kilazult, puha a melegben.
Semmi erotikus nem volt a képekben, de lehetett érezni a fényképező férfi vágyát, a kapcsolat szépségét és ügyetlenségét is. Azt, ahogy eldöntötték, hogy oda mennek majd nyaralni, ahogy mindketten sokat vártak tőle. Tetszett nekik minden, finomnak érezték a reggelit és a vacsorát a szállodában, csodásnak találták a szobát, a kicsi erkélyt. Tetszett nekik a víz, a part is. És szuper volt ez a kirándulás is a bérelt kisautóval.
Látszott a félelem is, nem voltak túl régóta együtt, ez volt az első közös nyaralásuk. A félelem attól, hogy tényleg ennyire tetszik-e ennek a férfinak, attól, hogy tényleg vágyik-e rá. Meg a fényképezéstől is. Hogy biztos-e ez, tényleg vannak ők így? Tartanak ők már egy szétrakott lábnál kócos pinaszőrrel egy szarul megvilágított amatőrképen?
Nézegettem a képeket. Fel-le szkrolloztam a soron, meg-megálltam. Azon gondolkodtam, hogy mit csináljak. Könnyen ment volna. Simán. Kicsit motoszkált is magától. De aztán becsuktam az ablakot.
Másnap reggel korán mentem be. Kávézás közben szokás szerint beszélgettem egy kicsit a könyvelőcsajjal. Nemrég szakított, sokat mesélt róla, mekkora paraszt lett a csávója a végén, hogyan bántotta hetekig, de ő kemény maradt és elküldte. Ma reggel nem beszélt a csávóról. Én sem tereltem arra a szót. Csak azt mondtam, nagyot sóhajtva, hogy azért jó lenne a tengerparton, legalábbis jobb, mint itt az irodában meg a városban. Hajjaj! válaszolta. Imádom a tengerpartot.

Advertisements