#1851

by lucia

Próbálom nem érteni a szavakat, sokszor sikerül is, de valamit mindig értek beléjük. Megyek a buszon és arra koncentrálok, hogy ne értsem, hogy mit beszél a sofőr és a haverja, aki az első ülés szélén ül. Nézem a tájat, és arra gondolok, milyen más, mint azelőtt és arra koncentrálok, mennyire olyan, mint egy táj egy másik, lehetséges valóságból, ahonnan akár jöhetnék is egy másik anyanyelvvel, és akkor nem érteném azt a beszélgetést, csak úgy érezném, hogy értem, mert úgy gondolom, mindenki beszél minden nyelvet, minden nyelv ott van mindenki tudatában, csak nem férünk hozzá, de én ki tudom annyira nyitni magam, hogy szóról szóra értsek mindent, hiszen ez csak egy rezgés.

Azon kapom magam, hogy a bringán néha félhangosan azt mormolom magam elé, hogy barbár tűzünnep, barbár tűzünnep. Mint valami mantrát. Ezt rögtön az váltja, hogy nem vagyok érdekes. Nem vagyok érdekes. Belefújnék valami hamuba. Kilőnék valami nyilat. Megmásznék valami hegyet. Talán az utolsókat verném valami szívben.