#1844

by lucia

Most az apám lehet, hogy már nem is él. Csak annyi a bizonyos, hogy egyszer biztosan voltak úgy együtt az anyámmal, hogy lettem én. Együtt lenni – ez is egy förtelmes kifejezés a baszásra.
Most az apám lehet, hogy külföldön él évek óta és fura akcentusa van.
Most meg nem. Lehet, hogy szigorú, jobbos bácsi, aki tiltja az utánam, helyettem született gyerekeinek, hogy az unokái angolul nézzenek rajzfilmeket. Most az apám lehet, hogy itt lakik a szomszéd utcában. Szipog reggelente és hallatszik a vakarózása. A bőre és a körme hangja. Kávét főz és megnézi az indexet a laptopján és közben a munkájára gondol. Kocsival jár, elviszi az óvodába a csaját, aki óvónéni. Évek óta nem is gondolt egyáltalán az anyámra, mert csak az jut eszébe, hogy olyan, mintha pár napja lett volna és arról az jut eszébe, hogy mindjárt meg fog halni.
Most az apám lehet, hogy nem is tudja, hogy én vagyok a világon. De ezt nem tudom elképzelni.
Most meg lehet, hogy tökre fél attól, hogy egyszercsak megjelenek. Nem is tudja, hogy pontosan harminchat éves vagyok, de azt tudja, hogy már öreg, és ez azt jelenti, hogy ő mindjárt meg fog halni, és mondjuk becsüngetek és azt mondom, hogy apa. Ettől vizelnie kell és kimegy rágyújtani, mert persze cigizik.
Most az apám lehet, hogy ismerem is. És soha nem is gondoltam volna.
Most az apám egy kidagadó ér a kézfejemen. Most meg a hosszú szálak a szemöldökömben. Most meg a hangom ahogy belülről hallom ugyanolyan, mint az övé kívülről.

Advertisements