by lucia

Delfin balettos, Danett csellista, az egyik tizenegy, a másik egy híján kilenc. Nézem az Áront, hogy szerelmes-e, nem nagyon látom, inkább csak a közös vagizás megy a nagyobbikkal meg az egymás krenkolása bele a tóba: egy nap harminckétszer átúszni a térdigérő iszapos platnira meg vissza, aztán nyöszörögni itthon a fáradtságtól. Egyik nap én főzök, másik nap a lányok anyja, meg volt fél nap együttmunka egy asztalnál az ő lakókocsijukban. Két szabadúszót összesodor egy bányató. Én a laptopomba, ő az asztalijába kapaszkodik. Rendesen, szépen, ahogy a jpeg jár a mobilneten. Közben kávé, neki cigi, és lassan megvan a kaja is, szinte darwini módon kialakul, alkalmazkodik, nem akarattal készül, de persze a legfinomabb a világon. Le lehet csámborogni a kölykökért a tóhoz. Ballag velünk a kutya.

Érett a meggy, a nyárialma, a nyárikörte kicsi sárga, de én csak a meggyet eszem, topfájv kedvenc gyümölcs, saját fáról tízszer jobb, de ma volt például tökéletes, még hűtőhűvös édes sárgadinnye bicskával karéjokba szétosztva fürdőruhás negyedmagunkközt, csurogva könyékig. Aztán délután főtt kukorica ugyanúgy. Nagyszemű, darálós sót törtem hozzá vágódeszkán kanállal, abba forgattuk. Iszonyú stressz: Kb. másfél hét múlva megérik a fehérhúsú illatosfajta őszibarack a roskadozó fán, és én ezerötszáz kilométerre leszek. Amúgy annyi mázsa alma lesz idén a kertben, hogy megint hetekig fogok szopni a különböző ládákkal, meg kölcsönkocsikkal, amikkel behordom a munkahelyre meg anyámékhoz, aztán senki sem eszik majd belőle eleget és mérgelődök, hogy a faszba, ezzel az erővel akár a Calvadosfőzést is ki lehetne tanulni. Nem lehetne.

Ereszkedünk lefelé, mint valami részecskék a tó fenekére. Soha nem ülepedünk le teljesen és mindig belénk is lépnek. Van jó lépés, vagyis csak jó lépés van, de ha sakkot húzunk, mindig megkapjuk mi is. Pedig én például még király sem vagyok.
Felkavarodik a hideg a meder aljáról, ahogy belefolyik a hordalékos patak. Jó tudni, mi van odalent, meg ebben hőségben kellemes a csiklandozás. Úszom is a hosszakat át a túlpartra és vissza minden reggel. Ez a bizonyos meg a kocka, amit elvetettem és jó messzire gurult.

Csobánc, Szent György, messzigliget, Badacsony, Gulács, vagyis ők takarkóznak, ezért mondjuk Badagulács és Tótihegy. Markoltam már lány derekát a hátterük előtt úgy, hogy azzal el is dőlt: aznap lent alszunk a nyárialmafa alatt, külön mindenkitől. A feleségem tulajdonát képező földön. Még csak nem is volt a feleségem, csak van egy közös fiunk. Szívtam cigit is ezeket a hegyeket nézve, pedig nem is dohányzom. Meg ittam bort is úgy, hogy ők néztek és próbáltam már angolul alig tudó németeknek elmagyarázni a magyar választási rendszert ebben a panorámában. Nyolc éve figyelem itt, hogy múlik az élet. Jól.

Advertisements