by lucia

Leültetnek a lépcsőházban szemben két kólaautomatával. Nem értem mért kell nekik kettő. Bemennek. Egy kék overallos nő kinéz a folyosóról, ahova bementek. Olyan az arca, mintha tűzőgéppel lenne rátűzve a bőre a koponyájára, de a gépben már csak öt-hat kapocs volt amikor csinálták és nem akartak újat tölteni, megoldották ennyiből. Csodálom, hogy nem esik ki a helyéről a szeme, annyira lelóg alatta a táska.

Aztán kijön az egyik, és kérdi, mi a bicikli alvázszáma. Mondom neki, hogy a biciklinek nincs alváza, és közben készségesen felugrok és ráteszem a bringát a kormányra meg az ülésre. Elmesélem, hogy kétezeröt késő őszén vásároltam, Újpesten készült egy bringaműhelyben. Az évek során pár dolgot átalakítottam rajta, de az alapkoncepció tökéletesen bevált. Közbe ő nézi az alját és látja, hogy nem látja a számot.

Bemegy, aztán újra kijön, és mondja, hogy menjek be vele. Bemegyünk egy szobába, ahol van két íróasztal, egy számítógép, egy régi páncélszekrény, három szék, két rövidujjú fehéring a vállukon tépőzárcsíkokkal, egy vasaló meg egy vasalódeszka összecsukva, a falnak támasztva. Körülnézek és felröhögök. Minek kell vasaló? Az ittas biciklisták ellen? Ők is röhögnek. Inget vasalni. Leültetnek egy gép elé és azt mondják, hogy ha nem fújok bele rendesen ebbe a csőbe, akkor vérvétel lesz. Kényszervérvétel.

Kicserélik a cső végét. Látja? kérdi az egyik. Nem értem hozzá kézzel. Jó. mondom. Vegye a szájába! szól, és én a számba veszem a steril fehér bigyót. És, mondja és nyomkod egy-két gombot… fújhat! És fújok. De olyan, mintha valaki ellenfújna. Fújom erősebben, és akkor hirtelen átbukik a torkom és szabadon surrog belém a levegő, és rájövök, hogy magamba fújok vissza. Ez nem szonda. Csillagoknak kell elérni egy pontot a kijelzőn, és én úgy érzem, már megteltem, pedig még csak három csillag jelent meg a nyolcból. Fújom tovább, valami csak lesz, legfeljebb megfulladok és akkor vérvétel.

Közben ahogy én fújok és ettől furakszik be belém a levegő, érzem, hogy mégiscsak szonda is a gép, mert a levegő teli van mindenféle tartalommal, jelentéssel.  Először csak az este, a sok fényképkattintás, a szőke paróka, a kolléga pálinkája, az erősítő összekötése a laptoppal. Aztán ahogy tágul a tüdőm, úgy jön a többi dolog. Hirtelen belémköltözik a munkám, a tudásom, az érdeklődéseim egymás után, mind mint valami lények.

Aztán jönnek a vágyaim, mind eddig teljesen megfoghatatlan, most meg az egyik szőrös és olyan mint valami sárkány, és röpköd bennem, a másik meg sima, és olyan, mint valami négylábú hal, és vergődik a bennem levő űr fenekén és még karmol is. Aztán jön a szeretet. Emberek szerinti színelosztásban. Nem értem, hogy érezhetek színeket a levegőben. Azt sem értem, hogy törhet be levegő a torkomon át, miközben folyamatosan fújok kifelé. Még két csillag.

Próbálok nem köhögni. Elképzelni sem akarom azt a vérvételt, amiben csurog ki a vérem és a helyére szivárog valami olyan, mint ez itt. Megfeszítem magam és kifújom, ami még bennem van. A legvégén jön még egy kis, nedves csomag. A gép elkezd egy hosszú szalagot nyomtatni. Nézem, hogy rajta van-e mindaz írásban ami belém jött, de csak számokat látok arról, hogy mikor születtem és mennyire vagyok részeg.

Gratulálok. Mondja a rendőr. Nem mindenkinek sikerül. Úgy mondjuk, jól kifújta magát.