by lucia

Földig hajol a lába, leereszkedik magába, előtte nagylevegő, odalent palack nélkül nem lehet sokáig kibírni, nem csoda, hogy az apja is az öveghez nyúlt, meg az ő apja és az ő apja és az ő apja is. Mások nem, de a mások meg csak evickéltek a felszínen, mint valami extrém hosszútávúszók, paskolták az életük tetejét, mintha azt remélnék, hogy a víz bőrén hegek maradnak csapásaik nyomán. Leér oda, amiről a feneket hiszi, körbenéz, és látja, hogy hideg és sötét, sűrű és nehéz minden, mint valami kihűlt nagymosás, teli láthatatlan ruhákkal. Cápa itt meg nem él, rájának nem volna rázni mit, muréna unná, hogy nincs mit ijeszteni. Elindul felfelé, vissza föl, és meg sem lepődik, mikor meglátja az ég helyett a levegőt örökre elzáró jeget.