zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: May, 2011

by lucia

36

Advertisements

by lucia

Az ember, akinek haldoklik a felesége megkért, hogy segítsek neki feltenni egy asztalt a tetőcsomagtartóra. Mondtam, hogy persze, csak lerakom a bringát. Könnyű kis asztal volt, egyedül is fel tudtam volna tenni. Amióta haldoklik a felesége, teljesen fehér lett a haja az embernek, de más nem változott rajta. Beszéltünk pár szót, hogy mire kell az asztal és hova viszi. Nem nagyon mondtam semmit, mert csak a felesége járt a fejemben. Pár napja szembejött a kis erdei ösvényen, amin el szoktam gurulni az Áronék felé. Mosolygott a sapkája alól és egy friss, zöld ágat fogott. Aztán mondta a Gy, hogy volt a kórházban, de hazajött, azt mondta, hogy nem kell ez neki, mert embertelen. Övék a földszinti lakás és ő csinálta a kertet. Mindig tetszett, ahogy csinálta, hogy nem ültette tele minden szarral és nem cseszegette a növényeket folyton, de nem is hagyott semmit elvadulni. A legszebb klematisz, amit életemben láttam az ő nevelése. Néztem az embert, hogy vajon hol látszik rajta a felesége haldoklása. Kicsit a feje mozdulataiban láttam, meg a kezén. Valahogy kigyöngült. De amúgy semmi. De remény sem. Csak valami létezés.

egyszerű

by lucia

ROBI: F f f f igyelj! N n n n nem z z z z zavar, ho ho ho hogy d d d d dadogok?

ADÉL: Dehát nem is dadogsz! Csodálatosan beszélsz! Tényleg! És teszerinted én nem vagyok túl VASKOS? És… nem túl nagy… a seGGem?

ROBI: Dehát te vagy a legszebb testű lány az egész világon! Sudár vagy, karcsú, és elegáns!

ADÉL: Mennyire szerencsések vagyunk egymással!

by lucia

Futok reggel, figyelem hányféle zöld lehetséges a világon. Rég volt ilyen, hogy még van orgona és gesztenyevirág, de már nyílik a bodza és az akác is. Nagy, durva, egyenetlen citromkarikákat vágok majd, úgy teszem a bodzával vízbe. Tiszta virágpor lesz a kezem.
Hallgatom, milyen ritmusban fújom a levegőt, és nézem, hogy mutat minden második lépésnél a bal kezem mutatóujja az ég felé, mintha magamnak mondanám: fussál, fussál, irány az ég! Nincs bennem erőlködés, minden csak nyúlik és lazul. Futok és figyelek.

ütem

by lucia

Futok reggel, figyelem hányféle zöld lehetséges a világon. Rég volt ilyen, hogy még van orgona és gesztenyevirág, de már nyílik a bodza és az akác is. Nagy, durva, egyenetlen citromkarikákat vágok majd, úgy teszem a bodzával vízbe. Tiszta virágpor lesz a kezem.
Hallgatom, milyen ritmusban fújom a levegőt, és nézem, hogy mutat minden második lépésnél a bal kezem mutatóujja az ég felé, mintha magamnak mondanám: fussál, fussál, irány az ég! Nincs bennem erőlködés, minden csak nyúlik és lazul. Futok és figyelek.

ütem

by lucia

Nem hagyom abba az éneklést, miközben figyelem, ahogy a bringám távolodik tőlem a vizes aszfalton. Közben arra gondolok, milyen meglepően ügyesen csúszok az oldalamon, pedig két éve nem estem és akkor is telibejött belém egy kocsi. A bringát megfogja a padka, én nem messze megállok. Közelről erős a vizes aszfalt szaga, pedig éjszaka van. Tudom, hogy ott van mögöttem az autó, éreztem még a kanyar előtt, de úgy érzem, nem fog belém jönni. A hangja alapján nem ment olyan gyorsan. Állok fel, veszem fel a bringát, látom, hogy taxi, látom, hogy a sarkon túl megáll. Biztos el akarja mondani, hogy veszélyes vagyok magamra és inkább csak toljam, de nem állok meg, elmegyek mellette tovább, hazafelé. Már egy másik számot éneklek.

by lucia

Ha lányom lenne, nagyobb lenne a kezem és erősebb lenne a karom. Mélyebb lenne a hangom, és sűrűbb a szemöldököm. Nehézkesebben lépkednék, és megfontoltabban beszélnék. Több kérdésre tudnám a választ, és átlagban három mondattal hosszabban mondanám el őket. A mostaniaknál legalább tizenhéttel több különböző puszimat ismerném és naponta borotválkoznék. Egyáltalán nem tudnék olyan jól hajat vágni mint most, viszont tökéletesen tudnék húzásmentesen fésülni. Valószínűleg vasalni is. Mindent tudnék a színekről és a szagokról. Máshogy fognám a fényképezőgépet, máshogy állítanám a blendét és a zársebességet, máshogy bicikliznék, máshogy vezetnék autót, máshogy mondanám azt, hogy jóreggelt, másképp raknám a tányért az asztalra, és másképp csinálnék szörpöt. A mostaninál legalább kétszer annyi olyan polc lenne a lakásomban, amin nincs saját cuccom. Máshogy lennének elrendezve a fűszerek a konyhámban. Máshogy főznék másmilyen ételeket. Másmit innék, másmilyen pohárból, ha nálam vacsorázna. Ha lányom lenne, valószínűleg egészen más barátnőim lettek volna az elmúlt négy évben. Ha lányom lenne, az anyám is más lenne. Más lenne minden, de közben mégis ugyanolyan, csak közben mégse. Valahogy.

by lucia

Egy madarat játszottam abban a filmben, amibe eredetileg hiúznak kasztingoltak be, de legalább ragadozómadár volt, mégse éreztem elég nagy előrelépésnek a természetfilmes táplálékláncban. Álmom, a főszerep egy BBC-sorozatban ugyanolyan távolinak tetszett. Ezért, és némi másnaposság okán is kissé morózusan üldögéltünk a rágcsálóval a büfében közös jelenetünk felvétele előtt, és azon morfondíroztunk, hogy igazán fizethetne a producer reggelente pár üveg jó hideg búzasört a beteg művészeknek, mikor megszólalt a mobilom. Rémülten csapkodni kezdtem a szárnyaimmal és csattogott a csőröm, de odaugrott hozzám egy segítőkész lemúr és gyorsan kihúzkodta a tollaimat, hogy le tudjam nyomni a felvevőgombot és egy kalapáccsal péppé zúzta a csőröm, hogy ne vijjogás jöjjön ki a számon, amikor beleszólok.
– HáÁllLÓ – szóltam bele kicsit rekedten.
– Lenne egy meló – mondta az ügynököm bármi bevezetés nélkül.
– Nem akarok újra kígyó lenni egy pornófilmben! – válaszoltam.
– Nagy meló, nem ilyen lófasz.
– Áldozati bárány sem leszek többet mindenféle szekták titkos istentiszteletein. Hiába fizetnek nagyon jól.
– Mondom, hogy jó meló! Nem kell bepörögni!
– Mi, valami komoly ismeretterjesztőre válogatás?
– Felhívott egy docens…
– Nem.
– De.
– NEM! Nem vállalok egyetemi melót.
– De miért? Tulajdonképpen színházi szerep?
– Demonstráltak már rajtad? Valaha?
– Nem, de…
– Na egyszer próbáld ki, húsz vihogó biológiaszakossal, és utána legyen képed idejönni és ajánlani ilyen szerepeket. Jegyezd meg: csak természetes közegemben vagyok hajlandó fellépni.
– De hát valamiből meg kell élned.
– A legrosszabb esetben elmegyek vadászni. De nekem is van önérzetem.
– De…
– Semmi de. Természetes közeg. Mással ne hívj. Most pedig mennem kell. Be kell kapnom egy pockot. Már teszik fel rá a védőruhát. Szevasz. David Attenborough, saját élőhely. Érthető? Na cső. Hozzák a karmaimat. Szia.

by lucia

Lejárok a levegőre, mintha cigiznék. Van egy emlékmű a munkahelyem előtt, amögé szoktam lefeküdni a napra. Eltakar az emlékmű, nem látnak a munkatársaim. Ott fekszem mindig pár percet és hallgatom a zenét. Ma, ahogy feküdtem hason a padon és néztem oldalt, ahogy mozognak a szélben a fák, hirtelen megjelent egy gyerekfej a szemem előtt. Kicsi, szőke fiú volt és nem szólt, csak pislogott, hogy heló. Visszapislogtam, hogy szia. Nem beszéltünk. Lassan kinyúlt, és megfogta az orrom. Én vigyorogtam, hogy héj, az az orrom, azzal veszem a levegőt, mire ő is rámvigyorgott, hogy vicces, érzed, hogy kitölti a nagy krumpliorrod a tenyerem? Kicsit fintorogtam és ő elengedte az orrom. És aztán egy pillanatig csak álltunk és néztük egymást. Néztük, hogy na, én itt fekszem, te itt állsz. Süt a nap. Te kicsi vagy, én meg nagy.