by lucia

Arra ébredek, hogy sír az Áron. Mérgesen sír, ilyen afrancba dühös sírás, de kicsit ijedt is.
Apa nem kapok levegőt. Mindjárt megfulladok.
Gyorsan odamegyek az ágyukhoz, villanyt kapcsolok, kicsit, hogy ne sokkolja. Nézem a száját, hogy kék-e, vajon régóta fullad-e álmában. Kaparva kapkodja a levegőt, hallani, hogy alig telik a tüdeje. Megfogom az anyja vállát, mire kinyitja a szemét.
Oké, semmi baj. Ne sírj, úgy rosszabb.
Bebújok mellé, a mellkasommal kicsit megtámasztom a felsőtestét, úgy könnyebb.
Nyugodj meg és próbálj meg lassan és könnyen lélegezni. Ha erősen húzod, úgy nehezebb.
Bólint. Hang nélkül, de folynak a könnycseppek az arcán. Az anyja szól, hogy nyissa ki a száját, és beleszór pár homeopátiás golyót.
Mindjárt jobb lesz. Csak ne kapkodd a levegőt!
Finoman tartom a kezem a hátán. Láttam már kutyát, aminek valami miatt bezárult a tüdeje, csak az izmok rángottak, nem ment bele levegő. Az Áron most ugyanolyan, csak egy kicsi mindig bejut.
Van kalciumunk?
Csak tabletta.
Azt nem tudja lenyelni. Mindjárt jövök.
Lemegyek a présház alsó szintjére, most van a felújítás, kutatok egy dobozban, gyorsan szedem ki belőle a cuccokat, míg meglesz a kalcivid. Ráteszem a konyhapultra, előveszem a legnagyobb kést. Fokhagyma, gondolom és ököllel ráütök a késre. A port egy kispohárba teszem és rálöttyintek egy kicsi vizet. Odaérek az ágyhoz, olyan idegesen kezdem el körbelötykölni, hogy kiloccsan.
Nézd csak, ezt hajtsd fel.
Nézem, hogy kék-e. Szerencsére nem, de nagyon kicsi levegőket tud csak venni.
Az anyja egy pohár vízbe homeopátiás bogyókat szór. Megkeveri.
Kis kortyot igyál. Tartsd a szádban.
Sír megint. Most már fél a fulladástól. Odakint pirkad. Szorítja a kezem.
Nézem őt. Nem kék. Aztán nézek ki. Még sötét van, de a madarak már szólnak.

Advertisements