by lucia

Egy piaccsarnokba mentem be valamelyik nap, hogy megnézzem, milyenek a színek, és ne csak tökéletes acélszürkét, dizájnerfehéret és irodahuzat-pasztelleket lássak. Megszagoltam egészen közelről egy grapefruitot, mostanában az egészen közelről beszívott grapefruitszag a kedvenc szagom az egész világon. Aztán megláttam a kolbászost és rájöttem, hogy ott fogok ebédelni, abban a csarnokban. Öten álltunk a pultnál, a viharvert bácsi, a szakállas értelmiségi, én, és a két szobafestő. A festők hümmögve nyammogtak. A bácsi tempósan tunkolt, én harsogva haraptam. A szakállas meg elővette a laptopját, kinyitotta és körülnézett. Mind őt néztük meg a laptopot, miközben rágtunk. Lassan becsukta és elkezdett rágcsálósan harigcsálni.
Sok minden nem történt ezenkívül, csak annyi, hogy a bácsi, amikor végzett, rámnézett és azt mondta: további jóétvágyat uram. És én bólintottam, hogy köszönömszépen, és utána egész délután arra gondoltam, miért nem tettem hozzá legalább annyit, hogy egészségéreviszontlátásra. Aztán vittem egy kiló görög epret a munkatársaimnak és arra gondoltam, hogy vajon merrefelé lehet az a fóliasátor ott Görögországban, ahol ez az eper termett. Reméltem, hogy valami szigeten.

Advertisements