by lucia

Van az, amikor sírnod kell minden ok nélkül. A fizikai szomorúság ez, ami valószínűleg abból fakad, hogy annyira krónikusan alultáplált a lelked az éveken át tartó megfeszített munkától, hogy már az öröm receptorai is megszűntek létezni benne. Mintha veseelégtelensége lenne a pszichédnek, és a vidámság lenne a pisa, ami most már soha többet nem jön ki, legfeljebb műtéti úton, valami katéteren át, de akkor is csak mint valami beteg és veszélyes folyadék.
Hemingway van mostanában megint, a Death in the Afternoon, meg még mások. Éjszakánként corrida del torost nézek a youtube-on. Félig, vagy egészen náci öltönyös spanyolok hujjognak azon, ahogy egy feszes, rózsaszínű ruhába öltözött felfuvalkodott pöcs riszálja a picsáját, és hátbaszúr egy, az utolsó mozdulatig kiszámítható gyönyörű állatot. Az a szép, ahogy az elején még senki sem szúrta meg sehol, és gyors mint a szél.

Advertisements