by lucia

Ha most írnék, akkor az a világ legőszintébb szövege lenne egyes szám harmadik személyben a nőről, aki profi katona. Körülötte mindig rend van, rajta mindig minden be van gombolva, a cippzárjai felhúzva, fűzői bekötve. Fegyvere mindig olajos, össze is keni az előszobában a kabátokat, amikor betámasztja az akasztó alá, a férje mindig zsörtölődik is. Amúgy is sokat zsörtölődik Ervin, a férje, mert Magda, a katonafeleség, elég rendetlen otthon. Biztos a kaszárnyában ráerőltetett rend miatt.
Aztán Magda egyre ritkábban jár haza a laktanyából, meg rászokik a gépelésre, mert nem tud feljebb lépni a ranglétrán, mert nem tud elég jól angolul, és ebben a nátós világban angol nélkül nem jut messzire az ember. Az nem elég, magyarázza Magda a barátnőinek, hogy én két mozdulattal megölök akárkit puszta kézzel. Az sem, hogy egyetlen tőrrel képes vagyok végrehajtani egy vesekő-műtétet. Nem. Ezeknek az kell, hogy jesz áj em. És Magda félve várja, hogy mikor jár le a szerződése. És próbál őrzővédő cégeknél ismerettségeket kötni. És minden pénzét odaadja az Ervinnek, hogy ne gépelhesse el. Hosszú november. Hosszú növember.

Advertisements