by lucia

Világos van még, mondja a gyerek de csak ténymegállapít, nincs ereje, meg kedve sem akarni többet ma már. Aztán befordul, mindig átfordul, ahogy én is szoktam, elhelyezi a párnát a vállánál, kicsit olyan gesztussal, ahogy egy nagyon nagynevű, nagyon tehetséges, világhírű, fiatal hegedűművész beilleszti a nagyon drága, tizennyolcadik századi, cremonai származású hangszerét az álla alá, és teljesen pucéron, meglehetősen részegen és kokaintól igencsak zsibbadó arccal játszani kezd egy kis Vivaldi darabot a borotvált puncijú rajongójának, aki most épp egy párnát tart a borotvált testrésze előtt, és csillogó szemmel nézi őt. És már alszik is. És ettől megnyugszik a nap is, és átadja a terepet az utcai lámpáknak. Amiket szívesen kilődöznék csúzlival, és akkor nem kéne vastagfüggönyt húzni az estére, mintha egy kopasz fej lenne, amelyik sapka nélkül nem marad egy percig se meg.

Advertisements