by lucia

Világos van még, mondja a gyerek de csak ténymegállapít, nincs ereje, meg kedve sem akarni többet ma már. Aztán befordul, mindig átfordul, ahogy én is szoktam, elhelyezi a párnát a vállánál, kicsit olyan gesztussal, ahogy egy nagyon nagynevű, nagyon tehetséges, világhírű, fiatal hegedűművész beilleszti a nagyon drága, tizennyolcadik századi, cremonai származású hangszerét az álla alá, és teljesen pucéron, meglehetősen részegen és kokaintól igencsak zsibbadó arccal játszani kezd egy kis Vivaldi darabot a borotvált puncijú rajongójának, aki most épp egy párnát tart a borotvált testrésze előtt, és csillogó szemmel nézi őt. És már alszik is. És ettől megnyugszik a nap is, és átadja a terepet az utcai lámpáknak. Amiket szívesen kilődöznék csúzlival, és akkor nem kéne vastagfüggönyt húzni az estére, mintha egy kopasz fej lenne, amelyik sapka nélkül nem marad egy percig se meg.