by lucia

Finom meki kaja, kis kólával, az a fasza. Meg a fornetti, a malomipari hulladékanyagok fő lerakóhelye. Meg a király háromszögszendó a benzinkútnál. Egyáltalán nem véletlen, hogy kialakulhatott az a mondás – mint a legtöbb oltári közhely ez is szinte minden nyelvben megvan -, hogy az vagy, amit megeszel. A tudomány is bizonyítja folyamatosan, mennyire egészséges és mennyire ártalmas lehet az étrended. Persze a tudomány nélkül is tudjuk, mennyire fontos az étel, szent dolog, Krisztus vére és teste, áldozati ajándék, az ünneplés fő eszköze minden emberi kultúrában.
Ha jól és jót ettél, akkor hirtelen olyan mennyiségű öröm kerül a véredbe, hogy vigyorogni kezdesz mintha valami droghoz jutottál volna, érzed, ahogy pendül benned a sok hasznos anyag, hirtelen máshogy látod a világot. Az étel fontos. Nem árucikk, és nem termék.
Az a véleményem, hogy az ételt ideális esetben magunknak kellene megtermelni, de legalábbis magunknak kellene megfőzni. Tökre nem véletlen a top gasztro világ sznobizmusnak tűnő minőségmániája. A minőségi étel az, ami a termelés és az elkészítés során egyedi figyelmet kapott. Amit te termelsz, és te főzöl meg, az teljesen egyenértékű lehet azokkal a több száz fontos menükkel, amikről a mittudomén, a bűvös szakács blogban olvashatsz. Egyszerűbb, kevésbé komplex és kidolgozott ízélmény talán, de a minősége ugyanolyan.
Az a véleményem, hogy az étel ebből következően nem egy olyan dolog, amit nagy tömegben messzire lehetne vagy kellene szállítani. Pláne nem lenne szabad azzal a céllal termelni, hogy majd valahol messze, valakik, akikről azt sem tudom, hogy milyen nyelvet beszélnek, egyszer majd talán megeszik. Már ha megeszik, mert még az sem biztos, hogy evésre kell nekik. Azt gondolom, hogy az étel nem egy ilyen dolog. Abszurdnak tartom az ír vajat, az osztrák tejet, a portugál lőrét ezerért az osánban, a spanyol paprikát, a holland paradicsomot és a társaikat. Persze nehéz lenne helyileg termelt olivaolajat találni, és a magyar narancs se túl fasza, de például a dél-afrikai alma nem biztos, hogy annyival jobb, mint az itteni.
Az a helyzet, hogy az étel létrehozásának a képessége az egyik legalapvetőbb emberi képességünk. Olyan, mint az, hogy két lábra emelkedtünk és járni kezdtünk. Nem kizárt, hogy a két dolog össze is függ. Az emberiség mégis képes volt oda eljutni, amiről ez a cikk szól, és ezt kurvára szomorúnak tartom. Szörnyű, hogy bár minden tudás a birtokunkban van, mégis ilyen szar a világ.

Advertisements