zsempet

Azok ott hattyúk?

by lucia

Amúgy a Jávorral írtunk pár mélt a napokban, most érkezett meg Berlinbe, új lakhelyére a spanyol zarándoklatról. Annak idején azt írtam ide a saját utam után, hogy csak lassan, fokozatosan tudok visszatérni ebbe a valóságba, ahogy a búvár emelkedik, hosszabban, mint amennyit lent volt. J is napok óta könnyes szemmel tántorog csak a férje mellett. A legszívesebben holnap elmennék. Innen, Budapestről, gyalog Santiagóig. Aztán tovább Finisterrába. Meg is tehetném. Egy évig bárhol elélnék a pénzemből. De tudom, hogy eltűnnék, megszűnnék. Még a magam számára is. Túl könnyű lenne most lefolyni a vezeklés csatornarácsai között.

Advertisements

Tudja János

by lucia

Tudja János, igazság szerint egy második, vagy inkább harmadik fiatalság maga nekem. Ezért sem kell nekem Magával találkoznom látja, hát a karácsonyi piros üveggömbbel se szoktak stoplisbakancsban fotballozni. Maga is tudja a lelke mélyén, hogy nekünk már csak ez a levelezés maradt és már csak ez a levelezés is bőven elég.
Ma itt járt a lányom, csupa szín, lélek, lendület – szerencsémre nem jön túl gyakran, csak a levegőt kapkodom mindig, ha átsöpör a lakáson, mint egy tornádó – kiszedte abból a vadrác macskámból a kullancsokat, megöntözte a magasan levő virágaimat és elmesélte az új kalandját, egy elvált fiatal apukát. Hát tudja mire gondoltam János, miközben hallgattam ezt a csitrit, pedig már ő is elmúlt harminc? Arra, hogy Édes Jó Istenem, milyen jó, hogy mi már túl vagyunk azon, hogy fájjon a szívünk.
Tudom, hogy Maga János ezt vitatja, de a lelke mélyén Maga is pontosan tudja, hogy már nem tudna egy lendülettel bevetődni a legmélyebb völgybe, hogy aztán fölszaladjon a túloldalon magasodó hegyoldalon egész a csúcsra, ahonnan még nagyobbat tántoroghat aztán lefelé.
Ráadásul megvolt nekünk is a magunk túrája, nem csak fel meg le, de minden lehetséges irányba, emlékszik ugye, hát hogyne emlékeznék. Nem is igen írogatnánk mai napság egymásnak, ha annak idején nem nézte volna annyira a lábamat a Margitszigeten, ha nem kért volna fel egy este tizenötször tvisztelni. Feketefehérek voltunk, emlékszik, a Maga szemüvegkerete az én szoknyám, a Maga nyakkendője, az én hajam, a Maga cipője. Fehér volt a bőrünk és még a fogunk is; akkor még igazán fehér volt minden fehér ing és fehér volt, bizony fehér volt a fehérnemű is. Nem, nem kezdem el, milyen jó világ volt az János. Hisz ha most lennénk annyi idősek, akkor ez lenne a jó világ. És maga bő nadrágot hordana, amiből kilóg a kockás glottnadrág-alsója, én meg szürke, szakadt és bő ruhák alá venném a méregdrága gyönyörű csipkét. Biztos ilyen tangát is hordanék. Jól is állna annyi szent. Na de elég ebből. Így is eleget zaklat ezzel, hogy nekünk újra kéne személyesen…
Hát nem kéne Kedves Jánosom. Jól van ez így ahogy van. Bizony, nagyon jól.

by lucia

A fügének annyi itt a vércsében. Augusztusban már lehetett szedni az éretteket, de most már csak rohadtak a barnák, sose lesznek kész. Nem mintha sajnálnám őket. Ilyen ez. Van, hogy elrohad a füge mielőtt megérne. Neki ez jött most. Meg nekem is. Meg mindenki másnak. Nem mintha bárkit a környéken érdekelne a füge rajtam kívül. Én meg kérges vagyok nagyon. A füge se véletlenül terem rengeteg bele a jéghideg szeptemberbe. A gyerek se véletlenül születik az apja és az anyja sejtjeiből. Ők se véletlenül keverik őssze azokat. Hát minden rendbe van, nem? Az egyikért aggódsz, a másikat neveled. Aztán jól van. Még annyit tehetsz, hogy imádkozol. Ha kell hozzá templom, hát menjél be. Az isten se véletlenül van.