by lucia

Elég gyorsan megyek és átmegyek a piroson és kikerülgetem a dugóban totyogó autókat, de nem hiszem el, hogy ezért meg kéne gyilkolni. Csóválom mindig a fejem, hogy jól látszódjon, hogy csóválom a fejem. Hogy mik vannak! Még ilyet! Ezt mondják a csóvák. A szám meg azt mondja motyogva, hogy sz. mb. Csak ennyit. Merthogy mi leszoktunk a káromkodásról még tizenhárom éves korunkban, talán azért, mert eleinte humorosnak tartottuk, hogy finoman beszéljünk, vagy talán dacból, ellenkezésből, vagy valamiféle művészi egyensúlyérzék késztetett rá vagy éppen kontár eredetieskedés – nem tudom; nem határoztuk el soha tudatosan, egyszerűen csak ehhez volt kedvünk, s akár a lázadás szelleméből fakadt, akár valamilyen ellenpontozásnak szántuk ösztönösen, erről soha nem esett szó köztünk.

Advertisements