by lucia

Az, hogy a valakinek a háromszázhatvan négyzetméteres lakásában töltöm a napot, csinálok fényképeket és eszem a kéteringes répát, miközben nézem, ahogy valakik sokpénzért ultiznak a szoba közepén, meg az is, hogy hiába mondok egy csomó mindent nem hallgat rám akinek kéne, meg az is, hogy unom, aztán mégse, és telefonon elintézem, aztán az, hogy mintha valaki egyre jobban támaszkodna a vállamra de közben nekem se ér le a lábam, így együtt fárasztó.
Aztán attól, hogy velem van a gyerek este, hogy játszunk, hogy besuhog az eső esésének hangja a nyitott ajtón át, meg hogy ott vagyunk együtt majdnem bőgök.
Erre jön egy kis önök kérték és aztán három perc aktív, amelyben a fogatlan megtért bácsi felesége mérgesen mondja, hogy a bácsi háromszázhatvan fokos fordulatot vett, és erről nem csak a négyzetméter jut eszembe, hanem az is, hogyan kell röhögni.
Van egy lopott acéltartály a földemben, ami nem az enyém és ahol egyre sürgősebben le kéne vágni a füvet és valószínűleg sose lesz már csapvíz.

Advertisements