zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: February, 2008

by lucia

A rémesen rímes gesztenye és az ékesszólóan pletykás mandzsetta. Ja, és természetesen Barna, aki hű önmagához.

Advertisements

vénysörös

by lucia

Satt-makk.
Köszörűs kotló.
Banális keksz.
Karcpék.

 

És jól vigyázzatok mert a végén még fölgyűjtöm ezt a rohadt kócerájt.

by lucia

Szívemben bomba van. Ezt énekelem és a bárdommal teszek utána egy erős pontot.  Kezicsókolom. Maradhat!? Hangsúlyom magabiztosan állít. És szeret. Tessékmegnézni ezt a husikát. Ugyeszép? Jó. Tegyek még rá. Jóó. Kettőt? Tessékcsak. Szerdán tessék jönni. Akkor lesz. Szerda reggel. Az a legjobb. Várni fogom csókolom. Puszi! Csók! Szívemben bomba van. És hogyha megcélozom magát.

by lucia

– Mondta neki a Gazsi, hogy tökjófej vagyok. Mire a Tibi meg mondta, hogy hát, annyira nem vagyok jófej, mire mondta neki a Gazsi, hogy márpedig szerinte jófej vagyok és lehet, hogy a Tibi nem jófej.
– …
– Nem értem, miért mond rólam rosszat mindenkinek. Én nem mondok a Tibiről semmit. Csak azt, ami az igazság.
– Hogy egy szarfaszú köcsög?

by lucia

Azt nem tudtam mindig, hogy éppen ébren vagyok-e vagy álmodom, de mindig égett a villany és be voltak húzva a függönyök, amitôl úgy éreztem, mindjárt megfulladok. Ahányszor felébredtem, megfordítottam a takarót és átfordultam a másik oldalra. Ez kérem munka, munka! Tessék dolgozni, mondta egy visító hang a fejemben. Kicsi vagy, és félsz a sötétben, mondta aztán halkan, amikor felvetettem, hogy esetleg le lehetne kapcsolni a villanyt, hogy ne ijedjek meg mindig a falvédôn az oroszlántól, a zsiráftól, az elefánttól és a madaras bálnától és ne kezdjek el fulladozni a behúzott függönytôl. Értem, mondtam és kitántorogtam hugyozni. Mire kiértem, úgy rázott a hideg, hogy inkább ráültem a vécére, mert nem tudtam volna célozni. Nem veszel be aszpirint! Sivította a hang. Nem! Nem! És nem! A láz öli meg a vírust! A láz a barátod! Érted? A láz a barátod! Ismételd! A láz a barátom. Aztán a fônököm mindent meg tudott csinálni fotosopban én meg semmit és ezért attól féltem, hogy ki fognak rúgni, aztán láttam a nap felsô karimáját a függönyön keresztül és lerágtam három nagy cserepet az alsó ajkamról. Fájt. Megfordítottam a takarómat és átfordultam a másik oldalra. A hang már bekussolt.

by lucia

Angéla és Imre menüt ebédeltek egy kocsmában, aminek konyhája is volt. Késett a sörük, mondták is a második fogásnál a szimpatikus pincérfiúnak, aki egyáltalán nem olyan volt mint egy pincér (ez egy ilyen hely volt), hogy el tetszett feledkezni a sörről, igaz, no nem baj. Rendesen ettek, fölhajtották a sörüket és csomagoltattak egy adag pörköltet.
Angéla negyvennyolc éves volt, Imre ötvenhat. A nyolcvanas évek közepefelé voltak a csúcson, akkoriban Imre taxisként dolgozott, Angéla pedig pultos volt egy olyan helyen, ahol egy éjszaka akár kétszáz nyugatnémet márka is leesett borravalóban. Az jó élet volt. Nem mintha ez nem lenne az, de azért az egyértelműen jobb volt. Csak jöttek a zsíros fuvarok és a gazdag eneszkás vendégek. Most azért keményen meg kell dolgozni a pénzért.
Imre és Angéla ebéd után kisétáltak a körútra és villamossal mentek a stúdióig. Amikor megérkeztek, az operatőr és a rendező épp befejezték a rendelt pizzát. Naszóval gyerekek, mondta a rendező. Megvagyunk az anállal, visszanéztük, jó lesz. Most Angi, neked jön a kutyás jelenet, Imre utána te megcsinálod a fétist, meg a visszajövős kajásat. Ugye hoztatok valami piros kaját? Piros kell ugye? nézett az operatőrre. A kék kanapé miatt.
Az operatőr csak bólogatott, mert még tele volt a szája pizzával.

by lucia

Miért van az, hogy egy ideje már végig sem olvasom azt a cerkán, hogy koh-i-noor hardtmuth? Pedig a hardtmuthot még mindig nem tudom mi, a kohinorról is csak annyit tudok, hogy van egy olyan gyémánt és hát a grafit az a szén puhája, a gyémánt a keménye, hát biztos ott az összefüggés valahol és ez egy márkanév. De ez a hardtmuth olyan, mint a tévépaprikában a tévé volt annyi éven át*.
Öregszem és meg fogok halni. Asszem harminc évem van még, ha annyit élek amennyit az átlagos magyar férfi. Kurvára sietnem kell, alig van időm vissza. Jaj jaj jaj. És a vége előtt egykét év biztos elmegy azzal, hogy elfelejtsek egy csomó olyan szót, amit nem vagyok hajlandó magammal vinni a következő életembe vagy a nagy üres semmibe, vagy a mennyországba vagy a pokolba. Míting, percdíj, együttműködő partner, minden olyan mondat, amibe az, hogy természetesen meg az, hogy egyszerűen két dologra vonatkozik egyszerre és: mechanizmus, benefit, frísztájl, üzenet, odatettük, muhaha, valentinnap, helóvín.

by lucia

Egy ütős ütős. Ha ha. Hetedik óta hallgatta ezt a poént. Te vagy az ütős gyerek? Hát az már ütős lehet. Ezért egy idő után senkinek nem is mesélt a zeneiskoláról. Az ütői elfértek a táskában, anélkül, hogy bárki észrevenné, a kottái elfértek az iskolai könyvek között. Egyszerűen szeretett ütni. Nyerni nem nyert, de indult minden lehetséges ütős versenyen. Jól játszott, nem csak dobon, de vibrafonon és minden máson is. Nem csoda, hogy zenekari tag lett. Korán megszokta, hogy a téli tollkabátja alatt öltöny van rajta, hogy előre megkötött nyakkendőt hord a táskájában. Hamar megszokta, hogy két, három órákat utazik azért, hogy egy-egy rövid darab végén összeüsse a cinntányérokat, vagy legyen valahol a darab közepén egy pergetése és egy ütése az üstdobon. Szerette azokat az egy ütéseket is. De az igazán jó az volt, amikor rendes dobszereléssel kísérhette azt a kisebb vegyes amiben játszott. Népszerű klasszikusokat és örökzöld dzsezz számokat, meg régi magyar slágereket és indulókat játszottak. Szerette ezeket a fellépéseket. Amikor ment a művelődési házba, ahol általában felléptek (bár voltak már külföldön is, több fesztiválon is) akkor mindig kirakta maga elé a kottát a földalattin és végigdobolt a kezével és a lábával. Mintegy bemelegítésképp. Nem zavarta már rég, hogy emiatt furcsán néznek rá az emberek. Szeretett ütni még így, a levegőbe is.

by lucia

Kimegyek megint ebédidőben korizni a jégre, megint olyan lesz az iroda rámeső részlete mint egy kisutca Nápolyban, csak úgy lógnak a száradó ruhák. Sose tudtam egyáltalán csajozni, borzasztó, hogy egy ennyire párosodásképtelen alak nem esik ki a nemző egyedek közül. Csajozninemtudó gének mit keresnek bennünk emberek? prédikálhatná a tudományos evangelista a Ferenciek terén. Még szerencse, hogy nem a lányok miatt járok a koripályára.

by lucia

Tóth azon gondolkozott, hogy vajon a hejléktalanok tartanak-e cigiszünetet amikor kéregetnek a pirosnál. Biztos van, aki tart. Van, aki cigit ad a hajléktalannak? Tóth például ételmaradékot szokott. A gyerek lejárt túrórudiját. Meg reggelrôl maradt fornettit. Meg valószínûleg már megszürkült, karácsonyról maradt, majdnem egy éves tábláscsokoládét. Pénzt nem szokott. De aki cigit ad, az valószínûleg lehetôvé teszi, hogy a hajléktalan is kimeneküljön egy kicsit a munkából és elszívjon egy cigit és ne gondoljon semmire pár percig.
Aztán Tóth észbe kapott, hogy micsoda hülyeségeket gondol már. Hiszen a hajléktalan egész nap nem gondol semmire, csak az a gondja, hogy valahogy megszerezze a túléléshez elég pénzt meg elüsse az idôt. Egy hajléktalan, ha talál egy meleg helyet, akkor semmi más dolga nincs, mint ott lenni. Ami borzasztó lehet, gondolta Tóth. Fôállásban lenni. Onnan még cigizni se lehet kimenni.