zsempet

Azok ott hattyúk?

by lucia

A gyilkos tétován mászkált az irodalomban. Sorra járta a krimiket, a tragédiákat, a szociodrámákat, a dokudrámákat, sőt, még a mesékbe is elment, majd végső elkeseredésében még egy-két ifjúsági regényt is meglátogatott. Mindenhol azt mondták neki, hogy sajnáljuk, az a helyzet, hogy ma már nincs bűn az irodalomban. Kénytelen lesz jó útra térni. Dehát én a gyilkoláshoz értek! Kiáltotta elkeseredetten a gyilkos és úgy döntött, saját kezébe veszi a sorsát.
Felszállt a hévre, aztán átszállt egy buszra, aztán gyalogolt, míg ott nem állt egy jól ismert szerző háza előtt. Még nem tudta mit akar, talán csak arra gondolt, hogy beszél vele, megkérdezi, mi történt, ki tehet erről? Nem egy kanonizációs hiba ez? Nem lehet, hogy neki mégis helye van az irodalomban, csak valahol, valami tanszéken, vagy szerkesztőségben elkúrtak valamit? Ő mégiscsak egy nagy szerző, nem tudna szólni pár szót az érdekében? Hát hogy néz az ki: irodalom bűn nélkül? Ki hallott már olyat? Vagy lehet, hogy tényleg ő a gyilkos őrült meg és mindenki normális? Tényleg nincs helye gyilkosnak az irodalomban? Ő mint szerző a legavatottabb szakértője egy ilyen magafajta karakter problémáinak. Kéri segítsen. Ilyesmit akart a szerzőnek mondani a gyilkos, ez járt a fejében, ahogy a ház felé sétált.
A kapuhoz érve becsöngetett. Egy szürke kardigános, szemüveges alak lépett ki a házból és jött oda a kertkapuhoz. Jó estét, szólt a gyilkos. Jó estét, felelt a szerző. Segíthetek? Kit keres? Önt szólt a gyilkos. A gyilkos vagyok. Tudja, az irodalomból. Tessék? szólt a szerző, mint aki rosszul hall. A gyilkos vagyok, szólt a gyilkos újra. Tudja, az irodalomból. Dehát az irodalomban nincsenek gyilkosok, válaszolt hitetlenkedve a szerző. De vannak. Szólt a gyilkos nyugalmat erőltetve magára. Én például onnan jövök. De nem kaptam helyet egyetlen könyvben sem. Hát ez azért történt, fiatalember, szólt a szerző kicsit emelt és kioktató hangon, mert az irodalomban nincsenek gyilkosok. Az irodalomban nincs bűn sem, ha nem tudná. A gyilkos azt érezte, hogy mindjárt elsírja magát. A kétségbeesés és a düh keveréke kemény, keserű gombócként jelent meg a torkában. Minden erejét össze kellett szednie, hogy ne ordítson. Dehát, szólt, már hogy ne lenne. Itt vagyok én. Itt állok maga előtt. Figyeljen ide! szólt türelmetlenül, a szavába vágva a szerző. Tudja maga micsoda? Egy senki, nem gyilkos. Nincs helye az irodalomban. Jobb, ha elfogadja ezt a tényt! És most gyorsan menjen innen, mielőtt rendőrt hívok! tette hozzá és megfordult, hogy visszamenjen a házba. Várjon! kiáltott a gyilkos kétségbeesetten. Várjon! Tette hozzá nyugodtabban. Tudta már mit kell tennie. A kabátja zsebébe nyúlt. Mit akar? szólt a szerző leereszkedő hangon és megfordult. Várjon szólt a gyilkos most már szinte suttogva és kihúzta a fegyvert a zsebéből, aztán lőtt. Egyszer, kétszer, háromszor. A szerző hanyatt esett a kerti járdán. A teste még rángatózott. A gyilkos közel lépett a kertkapuhoz, bedugta a pisztoly csövét a rácson, és a fekvő testbe ürítette a tárat. Aztán gyors léptekkel elindult a buszmegálló felé.

Advertisements

by lucia

Tulajdonképpen minden olyan zenét szeretek, amiben vannak ilyen erős dobok. Ilyen ds ds ds, keményen odarakott egyek és erősre kevert cinnek. Itt tartottam ma reggel a fejben folytatott beszélgetésben, a gyorspék előtti sorban. Előttem egy pár állt, a nő a szokásos magassarkú, szűkfelső, emeltsarkú kombinációt viselte, a férfi pedig a lezser eleganciájú, kreatív erősember felszerelést: bő farmer, papucscipő, vicceskedő felirattal ellátott póló és fekete zakó. Az a fajta intellektuális macher, aki, bár kézben hordja a mobilját, felvesz például Converse cipőt csíkos Tommy Hilfiger nadrággal és nem csak hamis, fekete, vényakú Dolce és Gabbana pólót hord meg hegyesorrú bőrcipőt. Viszont azt már nem látja, hogy mennyire hamis és béna a Converse a Tommy Hilfiger nadrággal, sőt, még büszke is arra, hogy milyen jól öltözik és sokat is beszél róla. Aztán persze elég egy kellemetlen mobilhívás, hogy láncdohányozni kezdjen és folyamatosan kurvaanyázni meg úgy vezetni mint az állat és irtózatos hangon leordítsa a csaját. Bármennyi külsőt hord fel vakolatként, az mindig vékony máz marad.
Két papírzacskónyi fornettivel a kezükben távolodtak. A férfi épp uralni próbálta a nőt, amiből azt a következtetést vontam le, hogy még nem kapta meg, vagy munkamegbeszélést látok. Végtelen magabiztosságot sugárzó mozdulatokkal lakta be a teret kettejük előtt és bár a csaj magasabb volt nála, mégis sikerült valahogy úgy mozognia, mintha lefelé beszélne hozzá. És akkor, amint menet közben kicsit a nő felé fordulva magyarázott, bal keze titkon a papírzsákba vándorolt, kivett egy pogácsát, és egy gyors, sunyi mozdulattal a zakója zsebébe süllyesztette.