földnapja

by lucia

Egy nap kétszer alagút meg lánchíd az út közepén. Először futva a Vivicittán. Ötvenöt perc. Gyanúsan erős hajrá a végén, lehetett volna ötven is, de mindig ez van, nem merek nagyon menni a közepénél, pedig ott is kell. Meg hát olyan tömeg, hogy sokszor nem volt merre előzni. Aztán délután bringával még egyszer. Anyabringa gyereküléssel, benne gyerek, közértelőtt sör, utána kerthely, aztán hazafelé persze elalszik, hogy fél kézzel végig tarthatom fejét, ne fityegjen nagyon. Röhögünk olyanokon, mint az oviban frissentanult: hülgyem, táncolhatok a puncogójával? vagy önnek fütyögője van?, meg hogy milyen lenne, ha nem csak a bringások mennének egy irányba, hanem a házak is elkezdenének gurulni, meg a feliratok, meg a cigaretták kiesnének az emberek zsebéből és ők is, meg a fák is kiugranának a földből és ők is jönnének a bringások után ugrándozva. Meg hol van a lány, ugye a lány is ott lesz? A lányok szépek, szép a fenekük, de a latexesek nem annyira, mint a rendesruhások, akik nem olyanok, mintha bringások lennének. Színes harisnya, vagy sem? Jó azért a színes is. Hát még a necc. Fixi és Foxi. Olyan, mintha ez lenne a normális. Mint egy átlag hétköznap, amikor kocsi helyett mindenki bringával jön, és milyen jó ez így, lehet vigyorogni, beszélgetni, ismerkedni, és még gyors is piszkosul.

Advertisements