by lucia

Partizánharcosnak kéne lenni. A Balatonfelvidék nyugati részén. Ott húzódna a front és én ott tudnék minden rejtekutat, meg tudnám, hogy melyik gazdában lehet megbízni és melyikben nem. Igazság szerint a kormányerők nem is nagyon merészkednének be a mi völgyeinkbe. A földút mellett bármelyik házból bármikor röpülhetnének rakéták a dzsippeik felé.
Az öreg nagy hordójában lennének a fegyverek. Az ajtós hordóban. A bort lefejtenénk, fegyvereket alaposan becsomagolva betennénk az ajtón, aztán jönne vissza a bor. Ezerkétszáz liter. Háborús idő van, úgysem veszi meg senki, hát legalább legyen valami értelme azon kívül, hogy isszuk. A hálózat küldene egy gyönyörű lányt egy különleges megbízással. Nekem, meg az öregnek, meg Nátánnak meg a főnöknek kéne segíteni, hogy a célpontja közelébe jusson és megmérgezze. A katonai főparancsnokot. Mindenki tudná, hogy a lány nem fogja túlélni a megbízást. Ő is.
Elvinnénk a városba a pincérnőruhába öltözött lányt, bejuttatnánk a fogadásra, és a megbeszéltekkel ellentétben nem mennénk el. Megvárnánk a menekülő lányt a hátsó bejáratnál. Odabent a főparancsnoknak még rángatózna a teste, de már nem lenne benne élet. A lány után kitódulnának a pisztolyt szorongató tisztek. Mi pedig lőnénk. Aztán menekülnénk. Mindenki tudná, hogy ezt nem éljük túl.

Advertisements