szabás-varrázs

by lucia

Versenyeztek az emberek, hogy ki tudja a legerősebb varázsigét. Ez még az idők kezdete előtt volt. Jött a keleti ember, Károly, aki először is levetkőzött alsógatyára, de a zokniját magán hagyta, és a cigijét a szája sarkába tolva minden égtáj felé letérdelt és homlokát a földhöz érintve elmondta, hogy Napfény, eső, hó és fagy, legyen belőled aki vagy! És nem történt semmi. Károly megszégyenülten ballagot ki a tisztás szélére.
Jött a nyugati ember, Helmut. Felvett három nagykabátot, ivott egy felest, a fűbe köpött egy hegyeset és a tisztás közepére lépve, dörgő hangon így szólt: Én vagyok az ég a föld és a tenger is, megidézek minden lelkit, s szellemit! És nem történt semmi, bár az emberek a dörgő hangtól megszeppenve visszatartott lélegzettel vártak pár másodpercig. Helmut is lógó orral ült vissza a helyére.
Jött az északi ember, Balázs. Balázs szenvedélyesen csinálta a varázsigét. Feltépte mellén bordó ingét, hogy az ég felé tárhassa a szíve fölé tetovált napot. Istenek és emberek, állatok és szellemek! IDEGYERTEK! Így szólt ordítva és aztán kimerülten lihegve összerogyott a tisztás közepén. Ettől még az előzőnél is ijedtebben ült mindenki, de aztán egy perc múlva se történt semmi, ezért Balázs is égő arccal ült vissza a helyére.
Ekkor jött egy déli nő. Jó illata volt, de ezt csak később mesélte mindenki. Senki nem tudta a nevét, és nem is mutatkozott be. Egyszerűen csak bement a tisztás közepére, vállat vont és azt mondta: Nem hiszem. És a világon minden megváltozott, bár, hogy pontosan mi történt, senki sem tudta utólag elmondani.

Advertisements