zsempet

Azok ott hattyúk?

gyerekkorock

by lucia

Mindig, ha rövidet iszom az Ararát konyak jut eszembe, amit anyámék ittak gyerekkoromban. Kecskemét, nyolcvanas évek. Szimfónia, meg szofi. Jobb napokon puhadobozos malboró, ha. Emlékszem, egyszer a dollárbolotba anyám camelcigit vett. Camelcigi, ez volt a hivatalos megnevezés. Puhadobozos. Nincs is már puhadobozos cigi egyáltalán. (Miért vagyok megszállotja a dohányzásnak, mikor nem is cigizek?) Anyám múzeológus. Minden este nálunk egy-két kollégája, meg mások. Fekszünk az öcsémmel a szobánkban, a másik szobából meg szivárog át a durva cigifüst, egész körül recseg a szabadeurópa, amúgy bakelitről szól Rolling Stones, Hendrix, Beatles, Cseh Tamás,  Pink Floyd, Illés, vagy Koncz Zsuzsa. Néha ordítozás, mert vitatkoznak. A faszt! A faszt! Kurvára nincs igazad! Hegel sem ezt mondaná erre! Hülyén sokszorosított (igazi akkori szó: stencilezett) könyvek a nappaliban. A legtöbbjéből egy kurva szót sem értek. Az egyik tetszik: Orwell: Állati farm. Nyolcvanhárom, nyolcvannégy, nyolcvanöt, nyolcvanhat – mindegyik szilveszter tök élesen bennem van. Felnőttek, ahogy sírnak a fürdőszobában. Anyám, ahogy táncol nevelőapámmal. Mindenkivel tegeződöm. Pityu, a múzeum igazgatóhelyettese, ahogy mosogat. A néprajzosok iszákosok, a régészek jófejek, az irodalomtörténészek bolondok, a restaurátorok viccesek, a fotósokat nem szeretjük valami miatt. Éjfél után éneklés. A néprajzosok csángó népdalokra próbálnak visszaemlékezni. Anyám kihajtott Mozgó Világot dugdos az érkezők orra alá. Ezt nézd meg bazmeg! Ez ennyire kemény? Fú bazmeg! Ilyenek.
Mindig arra gondolok, hogy a fiam miket fog hallani. Fasz ügyfél? Milyen prezi volt ez már! Ez bazmeg nem bríf. Vagy: fasz Gyurcsány. Nem! Fasz Orbán! Vagy: Spirituális szempontból. De a Buddhizmus nem ez. Nézd már meg, a világ felső harmóniáját bazmeg! Nem irigylem.

Advertisements

7 Comments to “gyerekkorock”

  1. text says:

    mustang, szimfónia … ennyi hirtelen, ezek még puhák

    • Galad says:

      …hát akkor én is belefirkálok. Ugyan ez volt az éngyerekkorom, énszüleimbulijai. Talán annyi a difi, hogy nálunk pont a fotósok voltak a központ és Cseh Tamás valamiért nem volt szeretve. …aztán szépen lassan elkezdtek elfogyni az emberek. Drog, pia, depi. Szomorú, ha mostanság összeülnek és több az emlék mint a jelenlévő. Én nem hiszem, hogy mi ilyenek leszünk. Nem lesz rá időnk.

    • phnb says:

      én semmire nem emlékszem. tabula rasa.

    • Amishael says:

      Nálunk is megváltották rendszeresen a világot. De közben sokat nevettek is meg gitároztak és irgalmatlan mennyiségű spagettit főztek. Reggel pedig lépni nem lehetett a szobában a sok matracon meg hálózsákban alvó embertől. Azt gondoltam akkor, hogy ez a barátság. 🙂

    • rounde says:

      ez a baratsag, en meg mindig ezt gondolom-

    • luna says:

      akárcsak az én gyerekkorom, kivéve Koncz Zsuzsát

    • Lilla says:

      Nálunk a nagyszülők vitték a prímet – a komolyzene világának akkori művészei közül sokan ténferegtek a csillárfényes fogadószobában, egyik kezükben metszett kristály pezsgőspohárral – két egyforma nem akadt közöttük, egyenként alkudta, gyűjtögette őket össze karcagi zsidó-paraszt nagyamamám, a kun fejedelemasszony, Annus, a háború után az Ecserin, a falat borító Vaszary- és Egry képekkel együtt -, másikban apró pogácsaszaggatóval formázott kaviáros, füstölt lazacos szendvicskölteményekkel, amelyek alapanyagát a dollárboltból külön kifutófiú hozta házhoz. Éjfél és a Himnusz után Gyuri – szintén fejedelmi jelenség magas kodályos homlokával és vállát érő ősz fürtjeivel – leül a 2,5 méteres állandóan felhangolt zongorához, és eljátsza a “gyerekek” (ezek mi voltunk hugommal) búcsúdalát, amit az első pár taktus után mindenki együtt énekel vele: Jóccakát kiváááánok, jóccakát kíváááánok, jóccakáááát, jócccakáááááát jójójójójójójójójóóóócccaaaaaakááááááátkíííííívááááááánok!
      Mamiékban soha nem volt meg sem az érzék, sem a belülről jövő igény saját baráti kör kialakítására, így kisgyerekként a túlkomolykodó 70-80 évesek és Antal “Pami” Imre felejthető szilveszteri kabaréjára, kamaszodó fejjel, lázadóként pedig lájfizlájf és cseriserilédi ritmusdáridóra búcsúztattuk az óévet.
      Most már évek óta Erdély van, néhány napra elvonulunk a hegyekbe. Van, hogy az egész napos túrázástól, barlangászástól úgy kifáradunk, hogy éjfélt sem várjuk meg. Az is csak egy nap, mint a többi.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

gyerekkorock

by lucia

Mindig, ha rövidet iszom az Ararát konyak jut eszembe, amit anyámék ittak gyerekkoromban. Kecskemét, nyolcvanas évek. Szimfónia, meg szofi. Jobb napokon puhadobozos malboró, ha. Emlékszem, egyszer a dollárbolotba anyám camelcigit vett. Camelcigi, ez volt a hivatalos megnevezés. Puhadobozos. Nincs is már puhadobozos cigi egyáltalán. (Miért vagyok megszállotja a dohányzásnak, mikor nem is cigizek?) Anyám múzeológus. Minden este nálunk egy-két kollégája, meg mások. Fekszünk az öcsémmel a szobánkban, a másik szobából meg szivárog át a durva cigifüst, egész körül recseg a szabadeurópa, amúgy bakelitről szól Rolling Stones, Hendrix, Beatles, Cseh Tamás,  Pink Floyd, Illés, vagy Koncz Zsuzsa. Néha ordítozás, mert vitatkoznak. A faszt! A faszt! Kurvára nincs igazad! Hegel sem ezt mondaná erre! Hülyén sokszorosított (igazi akkori szó: stencilezett) könyvek a nappaliban. A legtöbbjéből egy kurva szót sem értek. Az egyik tetszik: Orwell: Állati farm. Nyolcvanhárom, nyolcvannégy, nyolcvanöt, nyolcvanhat – mindegyik szilveszter tök élesen bennem van. Felnőttek, ahogy sírnak a fürdőszobában. Anyám, ahogy táncol nevelőapámmal. Mindenkivel tegeződöm. Pityu, a múzeum igazgatóhelyettese, ahogy mosogat. A néprajzosok iszákosok, a régészek jófejek, az irodalomtörténészek bolondok, a restaurátorok viccesek, a fotósokat nem szeretjük valami miatt. Éjfél után éneklés. A néprajzosok csángó népdalokra próbálnak visszaemlékezni. Anyám kihajtott Mozgó Világot dugdos az érkezők orra alá. Ezt nézd meg bazmeg! Ez ennyire kemény? Fú bazmeg! Ilyenek.
Mindig arra gondolok, hogy a fiam miket fog hallani. Fasz ügyfél? Milyen prezi volt ez már! Ez bazmeg nem bríf. Vagy: fasz Gyurcsány. Nem! Fasz Orbán! Vagy: Spirituális szempontból. De a Buddhizmus nem ez. Nézd már meg, a világ felső harmóniáját bazmeg! Nem irigylem.

7 Comments to “gyerekkorock”

  1. text says:

    mustang, szimfónia … ennyi hirtelen, ezek még puhák

    • Galad says:

      …hát akkor én is belefirkálok. Ugyan ez volt az éngyerekkorom, énszüleimbulijai. Talán annyi a difi, hogy nálunk pont a fotósok voltak a központ és Cseh Tamás valamiért nem volt szeretve. …aztán szépen lassan elkezdtek elfogyni az emberek. Drog, pia, depi. Szomorú, ha mostanság összeülnek és több az emlék mint a jelenlévő. Én nem hiszem, hogy mi ilyenek leszünk. Nem lesz rá időnk.

    • phnb says:

      én semmire nem emlékszem. tabula rasa.

    • Amishael says:

      Nálunk is megváltották rendszeresen a világot. De közben sokat nevettek is meg gitároztak és irgalmatlan mennyiségű spagettit főztek. Reggel pedig lépni nem lehetett a szobában a sok matracon meg hálózsákban alvó embertől. Azt gondoltam akkor, hogy ez a barátság. 🙂

    • rounde says:

      ez a baratsag, en meg mindig ezt gondolom-

    • luna says:

      akárcsak az én gyerekkorom, kivéve Koncz Zsuzsát

    • Lilla says:

      Nálunk a nagyszülők vitték a prímet – a komolyzene világának akkori művészei közül sokan ténferegtek a csillárfényes fogadószobában, egyik kezükben metszett kristály pezsgőspohárral – két egyforma nem akadt közöttük, egyenként alkudta, gyűjtögette őket össze karcagi zsidó-paraszt nagyamamám, a kun fejedelemasszony, Annus, a háború után az Ecserin, a falat borító Vaszary- és Egry képekkel együtt -, másikban apró pogácsaszaggatóval formázott kaviáros, füstölt lazacos szendvicskölteményekkel, amelyek alapanyagát a dollárboltból külön kifutófiú hozta házhoz. Éjfél és a Himnusz után Gyuri – szintén fejedelmi jelenség magas kodályos homlokával és vállát érő ősz fürtjeivel – leül a 2,5 méteres állandóan felhangolt zongorához, és eljátsza a “gyerekek” (ezek mi voltunk hugommal) búcsúdalát, amit az első pár taktus után mindenki együtt énekel vele: Jóccakát kiváááánok, jóccakát kíváááánok, jóccakáááát, jócccakáááááát jójójójójójójójójóóóócccaaaaaakááááááátkíííííívááááááánok!
      Mamiékban soha nem volt meg sem az érzék, sem a belülről jövő igény saját baráti kör kialakítására, így kisgyerekként a túlkomolykodó 70-80 évesek és Antal “Pami” Imre felejthető szilveszteri kabaréjára, kamaszodó fejjel, lázadóként pedig lájfizlájf és cseriserilédi ritmusdáridóra búcsúztattuk az óévet.
      Most már évek óta Erdély van, néhány napra elvonulunk a hegyekbe. Van, hogy az egész napos túrázástól, barlangászástól úgy kifáradunk, hogy éjfélt sem várjuk meg. Az is csak egy nap, mint a többi.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: