by lucia

Bőgnek esténként a szarvasok, mint aki bagzik. Hallgatom a gyorsan rámzuhanó sötétben, ahogy mondják: "Naa! Hát gyeremá ide! Cunuskám! Há nem bántalak! Nem fog fájni! Na gyeremá! Amúgy meg, aki itt üvölt mint egy fábaszorult féreg, alig egy kilométerre, gyűjjön ide hozzám, és mondja a szemembe! Leverem, mint nyári eső a port. Jó? Szóval kuss! Te meg szívem, addig is gyere már!"
Elmentünk a kőtengerhez, és felültünk az egyikre megenni az almánkat, aztán amikor felálltunk, megbillent alattunk a szakadékszéli szobányi szikla. Megijedtünk, hogy csak na. Aztán rájöttünk, hogy ráültünk pont az ingókőre. Ez volt még a szarvaskajabáláson kívül.

Advertisements