szabad szappanyozás

by lucia

Bővér. Bővér. Felforralom, lefölözöm habját, rázok bele fű-szereket, aprítok zöldséget, ízadó füveket és forrón feltálalom. Felkanalazod, szürcsölsz, és cuppogsz. Vörös bort kortyintasz mellé. Gurgulázol, ahogy átitat és elönt a meleg. Ahogy leér a közepedig a tűz. Táplállak, melléd guggolok, hagyom, hogy néha megnyalintsd a kezem, csak a puhaságodat érzem, az égetésed elmarad. Nincs szerelem, a lenge tollak elégnek, mint a pernye, úgy repülnek a semmibe a földhöz nem tapadó pilletárgyak.

Sokat gondolkodtam azon, hogy mitől lettem olyan, amilyen. Függetlenül attól, hogy milyen vagyok, csak azon, hogy hogy működik a hatások és az alakulás kölcsönhatása. Gondolkodtam a gyerekkoromon. A tárgyakon. A kávéfőzőn, meg a pitlin, amibe mindig kifolyt. Milyen koszos volt az a pitli kívülről, de milyen fényes, tiszta belül. A cukrosdoboz. Egy zöld bádogdoboz. Két kép van rajta, az egyiken két holland fapapucsos nő, a másikon két holland szélmalom. Valószínűleg kakaósdoboz volt eredetileg. A fanyelű dugóhúzó. Fényes, kerekded, kicsit bumfordi fanyele volt, meg egy hülye mechanizmusa, amivel nem lehet kihúzni a dugót. A fanyelet viszont jól meg lehet markolni és húzni.

Annyi vérem van, hogy az utcasarkon csapolhatnám és süthetném hagymával mint népi csemegét. Ősszel lenne a szezonom. A húsom is töméntelen. Gyorsétteremláncraktár lehetnék. Disztribúciós központ. Tövig tömeg vagyok, színtiszta test.

Advertisements