by lucia

„Rügypattanáskor aztán megváltozik minden. Esténként körbekerékpározom a várost, járom a kocsmákat az én gyönyörű biciklimen. A szerelmem egy korábbi embere nagyapjáé volt ez a bicikli, igazi alföldi parasztbicikli, kopott fekete, szép, krómozott, íves kormánnyal. Kontrás csupán, az elsőféke régen elromlott, de az elsőfék csudaszép, krómos, hajlított pálcája ott fityeg azért a jobb kezemnél. Nincs az a pénz, hogy megváljak attól a mívesen hajlított pálcától. Bélabácsinak hívom azt a biciklit, mert egy igazi férfi ez a kerékpár, nem vitás. Óvatosan kell hajtani, mert szalajt kicsit, de ha belendült, szalad mint a szél. Mint a szél, ami befúj cipzáras melegítőfölsőm alá, amiben ilyenkor járok. Le nem veszem sehol magamról ezt a fölsőt, úgy szeretem, szinte én vagyok ez a fölső magam. Ebben beszélek harsányan, vidáman a barátaimnak, ebben pikádózok és ebben billiárdozok is, legfeljebb a cipzárját húzom le néha, ha nagyon meleg és füstös a kocsma, vagy ha egy-egy szép lányt táncba viszek a vurlitzer előtt. Aztán éjszaka énekelve tekerek hazafelé Bélabácsin és kurjongatok és nagyokat nevetek nem is a sörtől, inkább a visszatért melegtől boldogan, örömmel telve, amiért újra váltakozó, vissza- visszatérő illatok ritmusa lett a levegő.”

Advertisements