jani

by lucia

– Ránézek az autóra és mintha a Janit látnám – mutatott az üresen álló kisteherautóra az egyik munkás.
– Biztos mert mindig a Jani vezeti – mondta a másik.
– Nem. Egyszerűen hasonlítanak – felelte az egyik és megindult az autó felé, megelőzve engem, aki arra sétáltam lassan. – Jani! Hallasz engem? – szólította meg az autót. A másik munkás a többiekkel együtt röhögni kezdett. Én is elvigyorodtam. – Janikám bazmeg – folytatta a munkás odaérve a kisteherautó mellé. – Mit állsz itt mint egy fasz? Szólalj már meg! – Nevetett.
– Ezt a faszt bazmeg! – kiáltotta harsányan egy röhögő munkás a háttérből. Lassítottam és halkan én is kuncogni kezdtem. A munkás odaért a kocsi mellé.
– Janikám! – szólt a munkás és a kezét barátságosan az utaskabin oldalára tette, mintha átkarolná a járművet. – Hát meg se moccansz?
És ekkor a kisteherautó, mintha járó motornál valaki leugrott volna a kuplungról, gyorsan, élesen megrándult.
Hatalmasat ugrottam és refelxszerűen becsuktam a szemem. Amikor kinyitottam, az összes munkás néma csendben volt a hátam mögött. Mintha elvágták volna a vidám kiáltozást. Aztán az egyikük lassan újra röhögni kezdett.
– Na te aztán rábasztál – kiáltotta és lassan a többiek is bekapcsolódtak az általános derültségbe. Én nem szóltam semmit. Nem is mosolyodtam el, hanem gyorsan tovább indultam. Kicsit arrébb lépve mentem el az autó és az út közepén reszkető munkás között. Orromba csapott a vizelete meleg szaga.

Advertisements