memoriter

by lucia

Vonatozni kéne és közben verseket tanulni, hogy fejlődjön a memóriám, mint kilencvenvalahányban amikor mentem Angliába vonattal és közben elkezdtem megtanulni az Ady kötetet, de most nem Adyt vinnék, hanem mondjuk Parti Nagyot, milyen jó lenne már, ahogy mondom sokszor egymás után, hogy az ember egyre jobban lemenne önmagába, na szép, ez igazán na szép. Oda is jönne egy dán kalauznő, alig huszonhat, kecses a bokája a kényelmes, kék egyennadrágban, gyönyörű mézszőke, rózsásbőrű lány, és azt mondaná szép magyarsággal, hogy Parti Nagy? Na-gyon szeretem őt. És beszélgetni kezdenénk, persze angolul, mert annyira nem tudna jól magyarul és kiderülne, hogy ő nyaranta szeret nyáriegyetemeken nyelvet tanulni, és többször is volt Debrecenben a nyári egyetemen és megbeszélnénk, hogy a Kikötő egész jó kocsma, és tényleg nagyon szép az egyetem épülete. Közben szaladna velünk a vonat, szép, dán vonat, kicsit kényelmetlen, de gyors és menne el mellettünk a lapos dán táj, és azt mondanám, egy kis csend után, mikor befejeznénk a Magyarország témát, hogy Dánia furcsa hely, mert általában nem szeretem a lapos országokat, de ez most nagyon bejön. És megkérdezném, ő merre lakik Dániában? És mondaná, hogy Koppenhágában, és mondanám, hogy én pont oda megyek és megkérdezné, hogy hány napig maradok, és mondanám, hogy nincs túl sok pénzem, de amennyi van, addig maradnék, és mondaná, hogy van-e szállásom, és mondanám, hogy nincs még semmi, tervem sem, hogy mit csinálok ott és megkérdezném, hogy volna-e kedve megmutatni nekem Koppenhágát és megérkeznénk, este elvinne kocsmába, bemutatna pár barátjának, és szívnánk és sétálnánk és elvinnének egy klubba is, és csak a kalauzlánnyal táncolnék, és tetszenénk egymásnak és nála aludnék és szerelmeskednénk és jó lenne. Aztán eltelne pár nap, a lány, Irene, szabadságot venne ki és együtt lennénk fel-alá Koppenhágában sokat, esténként jókat főznék neki és jó lenne, tanítanám magyarul kicsit és sokat nevetnénk, amíg egy nap azt nem mondanám, hogy nekem indulnom kell lassan, mert megyek Franciaországba, és felszállnék egy vonatra és Irene integetne nekem és én is neki, aztán leülnék és elővenném a könyvem és elkezdeném mondani, hogy ott belül roppant kicsikék az összes angyal, szárnyuk helyén üres lapát.


 

Na szép














Az ember egyre jobban lemenne önmagába,




na szép, ez igazán na szép,




ott belül egyre jobban Vajdajános,




nagyon hideg nyirokba lóg a lába,




s az arca nagyon szanaszét.








Ott belül roppant kicsikék az összes angyal,




szárnyuk helyén üres lapát,




ha mehet is, csak úgy megy önmagához,




mint a pincébe szénért menne Freuddal,




s egymás kezét szorítanák.

Advertisements