apokripta

by lucia

Nem tudom meséltem-e már, hogy néha az a munkám, hogy egész nap olyan szövegeket írok, amiknek nincsen igazi jelentése. A munkámnak ez a része a legfárasztóbb mind közül. Kicsit olyan, mint olyan csöpögtetős várakat csinálni, amik egyáltalán nem várszerűek, és nem látszik rajtuk, hogy csöpögtették őket, de mégis valahogy csipkések. Rengeteget tanulok ezekből a feladatokból. A múltkor például egy rövid de velős allegóriában egyetlen bekezdésben egy egész célcsoportnak beszámoltam általános egzisztenciális rettenetemről, és világfájdalmamról, ami mostanában kezdett eluralkodni rajtam anélkül, hogy kiderült volna, hogy rólam , hogy egzisztenciálisról és, hogy világfájdalomról van szó. Tökre örültem neki, hogy sikerült. Aztán a megrendelő kihúzta.

Advertisements