teába áztatott madeleine darabka

by lucia

Diana hercegnő mostanában észrevette, hogy ráérő idejében szép sorban, emlékről emlékre felidézi az életét. Nem nagyon értette, hogy mi ez. Először arra gondolt, hogy tudat alatt már tudja, hogy nemsokára meghal, a testében már nő a gyilkos daganat valahol, de még nincs fájdalom sem bármi más figyelmeztető jel, csak a tudatalattija tudja, és készíti a búcsúra fel. Diana hercegnő pár napig félt a haláltól, aztán úgy döntött, nem erről van szó, hanem valószínűleg sorozathiánya lehet inkább. Úgy is várta az újabb és újabb folytatást, élete újabb és újabb kis darabját, mint a sorozatok következő részeit annyi éven át, amikor még a tévétársaságok adták ezeket. Örült is neki, hogy már olyan kevés dologra emlékszik az életéből, mert így tényleg izgalmas újdonság volt minden epizód. Néha egészen kis dolgok jutottak eszébe. Például az a nyári délután, amikor egy homokozóban (valószínűleg a nagyszüleinél falun, ahol a hátsó kertben csináltak neki homokozót) bepisilt az egyszál bugyijába és ahogy pisis lábszárral szaladt be a házba, utolérte a Pistakutya (nagyszülei nagy, fehér és barátságos kuvasz kutyája) és nagy nyelvcsapásokkal lenyalogatta lábáról és combjáról a pisit, amitől ő megállt és megkövülten tűrte az erős, határozott nyelvcsapásokat, amíg el nem sírta magát, hogy aztán sokáig ne tudja abbahagyni, és ne tudja elmondani, hogy mi bántja, hogy nem az a baj, hogy bepisilt, hanem az az erős nyelv érzése, az volt olyan rossz, meg a Pistakutya, ahogy nem hagyja abba. Néha meg nagy, hosszú történetek, emléktörténetek jöttek. Mind hajszál pontosan. Mintha újra történne, úgy jött minden érzésekkel, színekkel, hangokkal, szagokkal együtt. Diana hercegnő úgy érezte, fontos lehet ez az emléksorozat, de nem beszélt róla senkinek.

Advertisements