“rövidfilm a szerelemről”

by lucia

Tegnap este sétáltam a környékünkön, ahol sok nagy és drága ház áll a néptelen utcákban. Amikor így sétálok, szeretem nézni a házakat, mert a jó házakat jó nézni, a rossz házakon meg jó szörnyülködni, hogy milyen rosszak, meg különben is, ki akar maga elé bámulni ha mászkál.
Mentem, mendegéltem, majd ahogy az egyik különösen nagy és méltóságteljes ház – nevezzük villának – elé értem, jobbra néztem, hogy ezt is megnézzem magamnak. A szép, nagy ablakos, jól kivilágított nappali szép nagy ablakai mögött megpillantottam a ház asszonyát, aki szorgosan tett-vett – teljesen meztelenül.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem bámultam megkövülten, mert megkövülten bámultam. A hölgy lazán feltűzött szőkés hajjal, teljesen csupasz testtel, lába közt a hajával megegyező színű, az egész napi ruhaviseléstől kissé lelapított szőrpamaccsal szemmel láthatóan ajándékokat csomagolt, vagy rejtett el. Még azt is észrevettem, hogy mezítláb van. Biztos jó melegre fűtik a házat, gondoltam, meg padlófűtés lehet a házban, pedig az állítólag egészségtelen gondoltam, de valahogy nem tudtam annyiban hagyni ezt a dolgot. Tudtam, hogy nem szabadna, hogy ez egyrészt illetlen, másrészt beteg, harmadrészt talán büntetendő dolog, hogy én csak állok ott a pucérnő kapuja előtt a járdán és nézek befelé, a nappali felé, de egyszerűen nem voltam képes kihagyni egyetlen másodpercet sem ebből a nyilvános intimitásból, ami, lévén tényleg, igazán intim, sokkal erősebb volt minden pornográfiánál, ami a nyilvános intimitás közfogyasztásra létrehozott formája. Hiheteten élmény volt bebugyolálva, a sötét és hideg utcáról nézni a meleg és kivilágított szobában mászkáló teljesen meztelen nőt. Úgy éreztem, hülye lennék, ha nem fogadnám be minél tovább.
Aztán a nő valahol eltűnt, és én szép lassan úgy döntöttem, ideje tovább indulni, kezdtem fázni is. Már épp elfordultam a háztól, amikor hallottam, hogy a kertben csapódik egy ajtó. Tudtam, hogy lebuktam, észrevettek. Tudtam, hogy nem futhatok el, mert nem tudnék elaludni annyira szégyellném magam magam előtt. Meg kell magyaráznom, hogy ez nem annyira leskelődés volt részemről, mint inkább… nem tudom. Művészi befogadás. Vagy valami ilyesmi, gondoltam. Nem tehettem mást, visszafordultam a kert felé. A nő volt az, ő jött, aminek örültem, azt hittem a férjét küldi ki. Egy vastag köntös volt rajta, éreztem, hogy alatta nincs semmi más. Gyors léptekkel odajött a kapuhoz, közben engem nézett, én meg őt. Kíváncsi voltam mit mond majd és én mit válaszolok rá. Arra gondoltam, hogy kijön, és ütni kezd majd, de nem ez történt. Odajött a kerítéshez, és nem szólt semmit. Csak állt és nézett. Végigmért, majd mélyen a szemembe nézett. Lassan a köntöse övéhez nyúlt, kioldotta az övet, és széttárta a köntös két felét.
Egyikünk sem szólt. A sötét hideg utcán két halk kis hang hallatszott csupán:
*plik-plik*

Advertisements