stift

by lucia

Találtam egy kis fémpálcikát a liftben. Felvettem és megnézegettem. Aztán megszagoltam. Arra gondoltam, hogy biztos rádioaktív, és rákos lesz az ujjam. Meg az orrom, mert megszagoltam. Ezért direkt nem vettem át a másik kezembe, hogy az ne legyen rákos. Arra gondoltam, hogy mostantól majd bal kézzel kell mindent csinálnom. Már amíg meg nem halok, mert szétterjed testemben a halálos kór. Biztos egy orosz hasadóanyag-csempész hagyta itt a liftben ezt a kevés uránium nem tudom hányas izotópot, mert megkeseredett, és úgy döntött, hogy kiveszi a többszörösen bebiztosított ólomdobozából a több millió dollárt érő drága anyagot és itt hagyja a liftben. Egy kis pálcikányi halál. Most itt van az asztalom sarkán. Az egyik kollégám azt mondta, hogy ez egy fémpöcök mondjuk egy ilyen bonyolult székből. Szóval, hogy funkciója van. Nem tudom. Nem érzem, hogy sugározna, de állítólag nem lehet érezni. Lehet, hogy majd nemsokára nem fogok többet írni, mert akkora daganatok lesznek az ujjamon. De azért majd még megírom, ha végső stádiumba érek, és akkor majd mindenki rámlinkelhet és aggódhat értem.

Advertisements