by lucia

Amúgy meg arra gondolok, hogy milyen kurvajót futottam reggel már megint, minden izomfeszítő álmos meleg nyújtózkodásban, mintha ki akarna jönni a testem a bőrömből. Van egy út hátrafelé, fel a hegyre, laza lanka hosszan, tartósan, színtiszta szex, még ahogy kanyarog, az is. Minden reggel találkozom a kiskutyás nénivel, aki nem is fut annyira, mint inkább lépked, de köszönünk mindig és örülök, hogy nyomja, nyomja csak úgy kell azt, gondolom. Minden futással messzebb megyek ezen az úton most már tulképp az erdei utak elejénél tartok, lassan jönnek a jó kis ösvények, a laza talaj.


A másik út egy kör, egy rövidebb kör, ami után a Sashegy következik, a Sashegy legteteje, meghallgatni az egész félváros zúgását, ahogy jön föl a csomópont felől, és közben nyújtani a kurvanagy kilátásba bele, érezni a kicsitfémes véres ízt a számban ami a szorgos kibelégzéstől lesz a hegynek felfele.


Furcsa utak ezek Debrecen után, ez a sok emelkedő máshogy feszül, máshogy feszít, rövidebb, de mégis mintha több, tartalmasabb lenne, csak talán a szél nem jár át annyira, a mellkas nem tisztul úgy ki.


Amúgy nem vagyok sportbuzi, nem szoktam az izmaimmal foglalkozni, és hajlamos vagyok az önpusztításra. Nem futok, úszok jól, szarul sem nagyon. Egyszerűen csak az van, hogy ez az endorfin jobb, mint az alkohol vagy a fű, ez a mozi sokszor szebb, mint bármelyik más, ez a zene a leginkább hallgatható, legkevésbé unalmas fajta. Hedonizmus ez is, mint minden.

Advertisements