by lucia

Angoltábor ezerkilencszáznyolcvanhat. Kollégium Szegeden. Éjjel tizenegy felé a szembeszárny egyik ablakában egy nő leveszi a pólóját. Mellek. Másnap mindenki: láttad!? Tegnap egy meztelen nő volt az egyik ablakban. Ú.


Elénekelünk mindent. Máj bóni, Klementájn (ómájdárling), óvendöszénc gómájdzsini, satöbbi. Volt egy gitáros tanárbácsi, aki minden bitliszt ismert és a tanárnénik olvadoztak érte, de tanárnéni volt a felesége is, és szigorúan mindig helyretette a dolgokat. Akkor még nem értettem kristálytisztán mindent, de így utólag elég vicces. Voltak keményfiúk, meg rendesek, meg keménylányok, akik bejártak a keményfiúk szobájába.


Volt a főtanárbácsi, aki mindig hülyén mozgatta a nyelvét a szájában, hogy kidudorodott itt meg ott, mintha tisztogatná a fogait, vagy nem tudom. Volt Patyi néni, akibe szerelmes voltam. Patyi bazmeg, Milyen kurvahülye név. Most biztos többgyerekes anya, kétszáz kiló és mittudomén. Szokásos. Szegeden.


Aztán volt a tiszaparti strand meg a csúzdázás. Az volt talán a legjobb az egészben.


Na és szerelmes voltam valakibe, és végig azon paráztam, hogy el kéne neki mondani, de nem mertem. Robbantani, így mondtam az összes haveromnak, hogy kéne már robbantani. Elég vicces volt így utólag.


Történt még az is, hogy egyáltalán nem hiányzott az anyám, de aztán írt egy levelet és felhívtam és nagyon sírtam. A portáról telefonáltam és a portásnéni adott tiszta papírzsepit. Azt soha nem fogom elfelejteni, mert az jól esett.


Meg amikor anyám eljött értem, akkor jól otthagytam az egész ruhatáramat koszosan. Ez mondjuk anyámról mond sokat. Aztán a Stofi mamája kimosott mindent és elhozták nekem. Az tökjó volt.


Az egésznek volt egy ilyen tökre retró fílingje. Akkor ment pölö a flesdensz. Elképzelem, hogy mondjuk tizenhét éves vagyok, és a világ legkúlabb dolga számomra a flesdensz. Beszarás.