by lucia

Annak idején ezerkilencszázkilencvennyolc februárjában törték be az orromat Debrecenben az úgynevezett Perényiben három erős kisebbségi komplexustól sújtott srácok, amiért én sok barátnőmmel táncoltam sokat, ők meg nem, és jöttek és betörték az orrom én előtte az egyiknek széttörtem a fején a sörömet, az üveg maradékát meg belecsavartam az arcába, aztán valaki megfogott hátulról és azt hittem az egyik barátom, aki azért fog le, hogy ne bántsam szerencsétlen kistermelőt tovább, de nem, a barátaim sietve messze menekültek, ahogy jó bölcsészekhez illik, (písz brada, písz) és ez az egyik srác volt, és én nem mozdultam, pedig csak át kellett volna dobni a fejem fölött, a harmadik, öklével mint kalapáccsal törte az orrom, hogy a tarkómig hullámzott a reccsenés.


És aztán a barátaim előkerültek, kórházba vittek, egy doktornő kitömte az orrom vattával, bevarrta rajta a sebet és négy napig egy kórházi ágyban kellett lennem egy sor nagyon beteg öregember és mandulaműtétes gyerek között. És azóta soha többet nem akarok kórházban lenni.

Advertisements